Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Végső búcsú Polyák Imrétől

Dátum: 2010-12-02 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

Végső búcsú Polyák Imrétől

Polyák Imre búcsúztatásán gyakorlatilag az egész sportág megjelent, régiek és újak. De eljöttek más sportágak olimpiai bajnokai és többen a Nemzet Sportolói közül is. Ezt a sokszínűséget érzékeltette dr. Hegedüs Csaba is:
Fájdalmasan szép feladatom a végső búcsú. Mély gyászban köszönök el példaképemtől, sporttársamtól, barátomtól, a családom tagjától. De teszem ezt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Birkózó Szövetség és minden magyar birkózó nevében is. Teszem a Nemzetközi Birkózó Szövetség és az Európai Birkózó Szövetség nevében is. Teszem a Halhatatlanok Klubja, az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Hírnév Csarnokának tagjai nevében, illetve a Nemzet Sportolóinak megbízásából is. Ezeknek a sportszervezeteknek és a tisztelet megnyilvánulásaként létrejött kluboknak, köröknek a sora pontosan tükrözi vissza Polyák Imre szerepét, rangját a világ és a haza sportjában. Sporttörténelmi tette, a három ezüst után megszerzett olimpiai arany révén méltán lett a sportemberi kitartás, elkötelezettség és a minden nehézséget leküzdeni képes akaraterő örök jelképe.
Az urnaravatal mellett felváltva álltak díszőrséget versenyzők, a válogatott melegítőjében, továbbá olimpiai bajnokaink és más, régi klasszisaink, más sportágak aranyérmesei és többen a Nemzet Sportolói közül. Helyet kapott a díszsorfalban Roman Rurua, aki Polyák ellenfele volt a várt aranyat végre meghozó tokiói olimpián, a sorsdöntő mérkőzésen.
Bejelentették: Schmitt Pál, a magyar köztársaság elnöke Polyák Imre nyugállományú rendőrezredest posztumusz rendőr dandártábornokká nevezte ki.
Elhunyt, nagy bajnokunk lelki üdvéért az engesztelő szentmise áldozatot dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye megyéspüspöke mutatta be. Majd a Polyák Imre hamvait tartalmazó urnát – a legszűkebb családi körben – a Bazilika altemplomában kialakított kolumbáriumban helyezték el.
További részleteket közlünk dr. Hegedüs Csaba búcsúztató beszédéből:
Az egyik vallomása megadja a kulcsot a különleges életút, a kivételes pályafutás megfejtéséhez. „Rengeteget dolgoztam világ életemben – mondta –, nekem mindenért meg kellett küzdenem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen jó helyre, becsületes és igyekvő családba születtem, közösségi ember lettem, sokan voltunk testvérek, és még tehetséget is kaptam a sorstól. Ingyen viszont soha semmit. Mindennek, amit elértem, verejték volt az ára.”
A „becsületes és igyekvő család” egész pontosan azt jelentette, hogy volt egy kicsi, szikár, elnyűhetetlen, szorgalmas papa, egy lajosmizsei iparos, aki keményen megdolgozott azért, hogy a nyolc gyermekét eltartsa, és mindegyiknek szakmát adjon a kezébe. Imre például a kádármesterséget tanulta. És volt persze a mama, a családot összetartó angyal, aki fáradhatatlanul teremtett meg mindent a gyerekeknek.
Polyák Imre innen hozta magával legendás munkakedvét, szorgalmát. Ezért töltötte az egész napját mozgással a tatai edzőtáborban. A reggeli, tó körüli futást követően jött a délelőtti edzés a szőnyegen, utána foci, lábtenisz, a délutáni edzés. Este pedig tánc az edzőtábor klubjában, szinte végkimerülésig, többszöri ingváltással, mert Imre adott a megjelenésére, és átizzadt ruhaneműben nem mutatkozott volna szívesen. Ezért mondták róla azt a társai, hogy olyan, mint egy báró. És így lett Báró az egyik beceneve. Ma, amikor azt mondjuk a fiatal versenyzőnek, hogy ne csak az edzésen legyél birkózó, hanem minden egyes mozdulatod tudatosan szolgálja a sportágat, akkor Polyák Imre örökségét adjuk tovább.
Másképpen telt a napja, amikor a felkészülés Budapesten zajlott. Már hajnalban edzett: futott, ugrókötelezett, erősített a Jégszínházban, a válogatott edzőtermében. Aztán elment dolgozni. A rendőrségen, akár útlevelekkel, akár – később – jogosítványokkal foglalkozott, az ügyintézői ablak mögött naponta találkozott az ügyfelek tucatjaival. De becsülettel még fel is dolgozta azt, amit addig végzett, hiszen a félmunkát ki nem állhatta, és csak azt követően, kettőkor ment át a válogatott délutáni edzésére. Ott töltötte aztán az estéit is, birkózásban túlórázva. Rá úgy is hatott az édesapja élő példája, hogy az embernek legyen munkája, amiből eltartja a családját. És Imre úgy gondolta: ha kellő időben bedolgozza magát a rendőri hivatásba, a birkózóévek után nem pályakezdőként csetlik-botlik a munkahelyén.
A birkózásba fektetett hatalmas energiák persze busásan megtérültek a tökéletesen kivitelezett akcióiban és a legendás állóképességben. A klasszikus magyar kötöttfogású iskola kiemelkedő alakjaként képes volt a lelket is kihajtani az ellenfelekből. A tehetség és a legendás munkamorál révén akkoriban szokatlanul fiatalon jutott fel a csúcsra. Húszévesen utazott el az első olimpiájára, Helsinkibe, 1952-ben. Két évvel később főiskolai, majd újabb egy év elteltével igazi világbajnoki aranyérmet szerzett. 1956-ban nyerte a második olimpiai ezüstjét, majd 1958-ban a margitszigeti teniszstadionban megvédte a világbajnoki címét. Összesen háromszor lett világbajnok, kétszer pedig ezüstérmes (1961-ben eggyel magasabb súlycsoportban). A sikert nem kell magyarázni, de Imre győzelmeihez muszáj kommentárt fűzni. A válogatott pályafutásának tizenkét éve során összesen csak hat kötöttfogású világbajnokságot rendeztek (ő ötön vehetett részt), az Európa-bajnokságok pedig szüneteltek. A mai versenyrendszerben 12 Európa- és 9 világbajnokság jutott volna neki, és elképesztő éremgyűjteményt hagyott volna ránk.
A legnagyobbak között van a helye az én szívemben is. Tizenhárom éves voltam, amikor magyar-olasz válogatott csapatmérkőzést rendeztek Szombathelyen. A mieink a Savaria szállóban laktak, és mi, Miklós bátyámmal s több birkózó sráccal együtt órákig tekeregtünk a hotel környékén, hátha meglátjuk valamelyik nagyságot. Imre bácsi egyszer csak előttünk ment az utcán Szilvásyval, Kozmával meg a többiekkel. Sétára indult a csapat, mi nyolc-tíz méter távolságból követtük őket. Itt vannak az istenek! – mondtuk. Polyák Imrét a példaképemnek tekintettem, eleinte azért, mert ő is vidékről indulva jutott a világ tetejére, ahova persze én is igyekeztem. Amikor Pestre kerültem, a Vasasba, majd tagja lettem a válogatott keretnek, ő volt a kötöttfogás edzője, én csókolomot köszöntem neki, és Imre bácsinak szólítottam. Még akkor is, amikor 71-ben az első világbajnokságomra, Szófiába utaztunk. Ő szokás szerint kikísérte a csapatot Ferihegyre. A tranzitban odajött hozzám. “Szevasz, komám!” – mondta, majd azt kívánta, hogy legalább olyan sikerrel kezdjem el a pályafutásomat, mint ő, aki ezüstérmet nyert Helsinkiben. Világbajnokként hazaérve odamentem hozzá: „A tervet túlteljesítettem.” „Örülök neki” – mondta, kezet nyújtott, és megölelt. Érdekes, rendkívüli embernek ismertem meg, csendesnek és derűsnek, mégis olyan erős kisugárzása volt, ami természetes tiszteletet ébreszt iránta mindenkiből.
Új fejezet kezdődött a történetünkben, amikor 1979-ben, szövetségi kapitányként visszahoztam a birkózásba, szaktanácsadónak kértem fel. A sportágban felhalmozott tudása és az életbölcsessége lelki támaszt és konkrét szakmai segítséget adott. Most, a szervezetét lerohanó betegsége idején sok-sok közös emléket idéztünk fel, és a sors különös kegyelmének tekintem, hogy mellette lehettem a halála napján is. A sok szép emlék most persze nagyon fáj, de egyben vigaszt is ígér.
Nagyon bízom abban, hogy Magdinak, Imre feleségének, a csodálatos társnak is erőt adnak a boldog-szép évek a hiány iszonyatos érzésének elviseléséhez. Elegáns, harmonikus, szép otthont varázsolt Imre köré, és szenvedélyes szeretettel állt mellette a bajban, hősként viselte a halál közeledtének súlyos megpróbáltatásait is.
Kívánok a család többi tagjának is megnyugvást. Kívánom, hogy a döbbenet napjai után hamar jussanak el odáig, hogy már mosolyogva tudják felidézni Imre szavait, mozdulatait, egész alakját. Mert így őrizhetjük meg őt a legméltóbban az emlékeinkben.
A birkózócsalád tagjainak pedig azt kívánom: őrizzük Polyák Imre személyiségének varázsát, és neveljünk sok új bajnokot az ő példás munkaszeretetére, hivatástudatára, akaraterejére, egész életútjára támaszkodva. Ezt tesszük például a Mr. Tus-sportiskolában, és teszik remélhetőleg az ország egyre több műhelyében. Imre szeretettel figyelte a sportiskolások edzéseit, bemutatóit, és a Mr. Tus háttérintézményében, a dr. Csanádi Árpád Gimnáziumban tiszteletbeli osztályfőnök is volt.
Imre, drága barátom, azzal az ígérettel engedlek szomorú, utolsó utadra, hogy őrizni és ápolni fogjuk az emlékedet. Azzal is – ezt itt és most jelentem be –, hogy a hagyományos, nagy versenyünk, a kötöttfogású Magyar Nagydíj a jövőben a Polyák Imre-emlékverseny nevet viseli.
Nagy ajándékot kaptam a sorstól, hogy hosszú utadon társad lehettem. Nyugodj békében!




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-10 >>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31