Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Végső búcsú Béni Istvántól

Dátum: 2010-09-23 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

Végső búcsú Béni Istvántól

Az ember szép lassan megszokja a gondolatot, hogy az élet véges, és beletörődik abba, hogy a halál a földi lét elkerülhetetlen végállomása. Azzal azonban már nem tud megbékélni, amikor olyasvalakit veszít el, akivel az élete összeforrt.
Miért éppen ő? Miért éppen most? És miért éppen így?
Béni István, „a Pisti” búcsúztatását ez a döbbenet és fájdalom hatotta át. A mély együttérzés sugarai áradtak a ravatal mellett helyet foglaló feleségére, Zsuzsára, imádott kislányára, Szandrára, az édesanyjára, a bátyjára, az őt fiaként szerető anyósára.
Hegedüs Csaba a búcsúztatójában elmondta, hogy az egész birkózóvilág megrendült a hírtől, amikor bejelentette Moszkvában, a sportág – 142 országot felvonultató – kongresszusán. Hiszen Pistit mindenki ismerte: a nagyszámú hazai rendezésű világversenyen, az akkreditáláskor vele találkoztak először a vendégek. Ő segített nekik mindenben, az eligazodástól a különleges kéréseken át a hazautazásig. Tette mindezt udvariasan, mindig mosolyogva. És fáradhatatlanul. Nem véletlen, hogy külföldre is hívták: segítsen nagy versenyek előkészítésében. „Legendává vált” – mondta Hegedüs. Legendásan példás volt a családi élete is. Az elnök azt ígérte, hogy a szövetségben megőrzik az íróasztalán lévő, a kislányáról készült fényképet, amelyet mindig úgy simogatott meg a tekintetével, hogy majd’ elolvadt; s persze segíteni fognak a mamának, hogy Szandra gondtalanul nőjön fel és tanulhasson. A leány az édesapjának címzett utolsó üzenetében azt írta, hogy két diplomát akar szerezni.
Elindult a menet, az utolsó útra.
Majd Béni István sírját elborították a kegyelet, a szeretet virágai.




Béni István halálakor Molnár László, aki közvetlen kollégája volt a szövetségben, gyűjtést kezdeményezett "Pisti árván maradt szeretteinek".

Béni Alexandra OTP-bankszámlaszáma:

11773140-00285472

Akinek az átutalás nehézségbe ütközne, az általa felajánlott összeget átadhatja a szövetségben Mihályi Zsuzsának, továbbítjuk a családnak, és arról a felajánló hivatalos visszajelzést kap.




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-07 >>
HKSZCSPSZV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31