Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Rurua eljön Polyák temetésére

Dátum: 2010-11-16 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

Rurua eljön Polyák temetésére

(A tokiói csata egy pillanata. Fotó: Corbis – nso.hu)

Harmincnyolc esztendő elteltével, 2002 decemberében Roman Vlagyimirovics Rurua, az egyik legnagyobb vetélytárs ismét megjelenik. Itt van, Imréék vendége. Budapesten járt éppen, nemzetközi tanácskozáson, számtalan olimpiai bajnok társaságában. Apró ember, igencsak “magas homlokkal”, a hatvanadikban jár, szinte villog a tekintete, ő maga is izeg-mozog, egy percig sem képes nyugodtan ülni. Előadást tart másnap egy konferencián, arra kérték fel, hogy a dopping témakörében fejtse ki a nézeteit.
Imrééknél előzetessel áll elő:
- A nemzeti zászló és a himnusz mindennél hatásosabb, mert aki a hazájáért és a népéért küzd, az ellen hiába szed be bárki bármilyen tablettát.
Rurua elméletileg szovjetként birkózott, ő azonban grúz. A grúz zászlóra és a grúz népre gondol. Ő maga is grúz nemzeti hős. Amikor pályafutását befejezte, az Adidas helyi képviselője lett, ma a Lelo nevű grúz sportszergyártó cég elnöke, és parlamenti képviselő. A világ egyik legnagyobb birkózója volt. A tokiói ezüst után öt év alatt öt aranyat nyert, zsinórban aratott négy világbajnoki győzelmet, közben Mexikóban olimpiai bajnok lett.
A magyar birkózók méltóképpen fogadják. Kellemes órát tölt el régi ismerősök között, aztán Hegedüs Csabának, a szövetség elnökének a vendégszeretetét élvezi, majd a Hegedűs házaspárral együtt érkezik Polyákékhoz.
Azt mondja, Tokió neki meghatározó élményt jelentett:
- Párhuzamosan, győzelmekkel haladtunk előre Imrével, fej fej mellett. Én produkáltam magam, dobáltam az ellenfeleket, látványos dolgokra törekedtem, ő pedig mintha minden mozdulatával takarékoskodott volna, és kicsit szürkén darálta le az éppen soron következőt. A döntő után már tudtam, hogy neki volt igaza. Mexikóban aztán már én is úgy birkóztam végig az olimpiát, ahogy ő.
Hogy milyen korszakos jelentőségű mérkőzés volt ez, arról álljon itt Roman Rurua budapesti vallomása:
- Amikor kihirdették a döntetlent, az első gondolatom az volt, hogy ennek a súlycsoportnak Imre a legnagyobb alakja, jogos, hogy ő az olimpiai bajnok. A következő pillanatban megnyugvást éreztem, hogy a legnagyobb ellenfelem ezzel viszont alighanem be is fejezte a pályafutását, majd annak a felelősségnek az érzése kerített hatalmába, hogy mostantól nekem kell a pehelysúly élére állnom, pótolni egy klasszist, és tartani az általa meghatározott magasságot.
A Komazava-csarnokban dobóatléták és birkózók dobálták a magasba Imrét, Varga Jancsi pedig a nyakába vette, és tiszteletkört futott vele. Másnap a szovjet birkózóválogatott tagjai vendégségbe hívták, ünnepséget rendeztek a tiszteletére, vele örültek.
Most pedig itt áll az ezüstérmes a zuglói lakásban, arra készül, hogy pohárköszöntőt mondjon a házigazda tiszteletére. Van egy kis bibi, mert Roman Rurua egyik kezében Unicummal teli pohár, a másikban házi pálinkával töltött, mind a kettő nagyon ízlett neki, és most nem tud dönteni.
- Idd meg mind a kettőt! – biztatja Imre.
A grúzzal lehet beszélni. Megpróbál egyszerre két pohárból inni. Nem tökéletes ugyan, de így, elsőre egészen biztató kísérlet. Most azonban nem folytatja a próbálkozást. Leteszi mind a kettőt, Imréhez lép, megöleli, és pohár nélküli köszöntőt mond:
- Imre, drága barátom!
A két fekete kutya felkapja a fejét, de még ugatni is elfelejt, csak néz csodálkozva, hogy ez az idegen is mennyire szereti a gazdit.




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-01 >>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31