Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Ritter Árpád válaszlevele

Dátum: 2012-04-07 00:00:00 | Felvitte: Ritter Árpád/Sz. I.

Ritter Árpád válaszlevele

AMI MEGJELENT

A következő bejegyzés szerepelt a közgyűlési tudósításban:
(Személyes kitérő. Olyan helyen ültem a teremben, ahonnan nem láttam, és különben sem figyeltem volna Ritter Árpádot. A közgyűlés befejezése után azonban több elnökségi tag megjegyezte: a budapesti szövetség elnöke is tartózkodott minden szavazáson, holott az elnökség ülésén még minden kérdésben igennel voksolt. Én magam ebben nem látok semmi rendkívülit. Feltehetőleg még egyszer áttanulmányozva a dokumentumokat, talált bennük valami, neki nem tetszőt. A véleményét pedig nem homlokegyenest változtatta meg, tehát nem lett az igenjéből nem. Azért döntöttem úgy, hogy mindezt „elpletykálom”, mert nem szeretném, ha ebből inkább suttogás keletkezne a háttérben, hiszen az ilyesmi alkalmas arra, hogy mérgezze a légkört. És természetesen felajánlom a lehetőséget Árpinak: az esetleges reakcióját közzétesszük az Öné a szó-rovatunkban.)

A VÁLASZ

Tisztelt Szekeres Úr!

Az MBSZ honlapján megjelent, a tegnapi Közgyűlésről szóló írására – élve az Ön által felkínált lehetőséggel – ezúton reagálnék néhány mondatban.
Tájékoztatom Önt, és az ez iránt érdeklődőket, hogy az MBSZ 2012. évi Közgyűlésén jelen voltam ugyan, de nem szavaztam egyetlen egyesület képviseletében sem. Vagyis ugyanolyan szemlélőként, érdeklődőként vettem részt az eseményen, mint Ön is, és még sokan mások. Ezért is olvastam meglepődve beszámolójának azon részét, amely az én úgymond véleményváltoztatásomról szólt. A Közgyűlésen, szavazati jogom nem lévén, nem is szavazhattam sem igennel, sem nemmel, és nem is tartózkodhattam a beszámolókról való szavazásnál.
Megjegyzem, az Ön által felvetett gondolat, miszerint az elnökségi ülés után újra elolvasva az anyagot, változott meg a véleményem, akár életszerű is lehetne, hiszen alkalmanként előfordult már, hogy egy-egy kiegészítő anyagot az elnökség tagjai – köztük jómagam, és vélhetően Ön is – mindössze pár perccel az ülések kezdete előtt kapunk kézhez, így igazán tüzetesen azt áttekinteni nem áll módunkban. Tehát adott esetben előfordulhatna, hogy az anyag részletekbe menő áttekintése után tartózkodnék az adott beszámoló elfogadásánál.
De mindez fikció, hiszen mint már említettem a tegnapi Közgyűlésen nem szavaztam sem így, sem úgy. Bevallom nem figyeltem, kik és milyen szögből láttak engem, de az tény, hogy a második sorban ültem, jobbról és balról is egy-egy üres szék volt mellettem. Tehát aki engem szavazni „látott”, az vagy összetévesztett valakivel, vagy egyszerűen csak úgy gondolta elindít egy ilyen rossz ízű pletykát.
A cikkből ítélve az akció sikeres volt, hiszen Ön felült ennek, és azt ellenőrzés nélkül le is közölte az MBSZ honlapján. Egy korábbi írásában barátjaként emlegetett engem, emiatt is úgy gondolom elvárható lett volna Öntől, hogy a cikk megjelenése előtt egyeztet velem. De ha már ezt nem tette, érdeklődhetett volna a mandátumvizsgálóknál, hogy vajon melyik klub küldöttjeként regisztráltam? Vagy akár a szavazatszámlálókat is megkérdezhette volna arról, látták-e az én kezemet bármikor is a Közgyűlés folyamán a magasba lendülni? Mivel Ön ezek egyikét sem tette meg, azt javaslom, hogy a jövőben a hasonló esetek elkerülése végett, mielőtt nyilvános lejáratásomba kezdene, érdeklődjön nálam is! 
Egyébiránt írása egyben kíváncsivá is tett, hogy vajon mely elnökségi tagtársaim azok, akik engem szavazni „láttak” a Közgyűlésen, és kik érezték úgy, hogy nemtetszésüket Önnel osztják meg? Erre is várom válaszát, és kérem, ne hivatkozzon diszkrécióra, ha már eddig sem volt az!
Írásában egyébként – hiába kerestem – sehol sem találtam a Közgyűlésen való felszólalásomra való utalást. Gondolom ez elkerülhette az Ön figyelmét, ezért röviden erről is tájékoztatnám:
A Budapesti Birkózó Szövetség az elmúlt 3 évben az összes versenyét oly módon rendezi, hogy a helyszín biztosításán kívül más terheket nem ró a versenyt megrendező klubra. Tehát az érmeket, tiszteletdíjakat, a versenybírói kifizetéseket, valamint az egészségügyi személyzet díjazását is szövetségünk állja. A verseny résztvevőinek nevezési díját azonban a rendező klub szedheti be, és használhatja fel a későbbiekben saját céljaira. Példaként az elmúlt hétvégén rendezett egyéni Budapest-bajnokságot említettem, ahol 4 korosztály 241 versenyzője állt rajthoz. A rendező klub birkózói a verseny megrendezésével mintegy 300 ezer forintos bevételhez jutottak, ami azt gondolom a hazai birkózó viszonyok között jelentős segítség a szakosztálynak.
Beszámolójában Ön minderről mélyen hallgatott, pedig talán ez a pár mondat nagyobb érdeklődésre tarthatott volna számot (az Ön részéről is), mint az én állítólagos szavazásom. Különösen annak tükrében, hogy az efféle szövetségi versenyrendszer-működtetés kuriózumnak számít a magyar birkózásban.
Kérem, hogy jelen levelemet szó szerint, változtatás nélkül, a lehető legrövidebb időn belül jelenítse meg az MBSZ honlapján!
Tisztelettel: Ritter Árpád

A VISZONTVÁLASZ

Kedves Árpi!

Én már csak maradok a személyes megszólításnál. Természetes, hogy a leveledet változtatás nélkül teszem közzé, annál is inkább, mivel én ajánlottam fel. Azt viszont kikérem magamnak, hogy a nyilvános lejáratásod lett volna a célom. Mi több, a vélt véleményváltásoddal kapcsolatban leszögeztem: „Én magam ebben nem látok semmi rendkívülit”.
De gondold végig azt is, amiért a zárójeles megjegyzésem született: Azért döntöttem úgy, hogy mindezt „elpletykálom”, mert nem szeretném, ha ebből inkább suttogás keletkezne a háttérben, hiszen az ilyesmi alkalmas arra, hogy mérgezze a légkört.
Látod, a suttogást sikerült megelőznünk.

Változatlan barátsággal:

Szekeres István




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-01 >>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31