Dénes Mercédeszre két hét pihenő vár |

(Dénes Mercédesz civilben, de már kadet Európa-bajnokként dr. Bakanek György érdi előadásán)
Számunkra hamar véget ért a női birkózás első versenynapja a junior Eb-n. Siroki kiesése és Dénes sérülése után ugyanis az 59 kg elődöntője sem a kedvünkre alakult, mert a francia Adeline Vescan 2:0, 1:0-ra megverte az ukrán Kitet, Forgó legyőzőjét, miáltal Fruzsina kiesett.
●
Legújabb: Nincs ízületi elváltozás Dénes Mercédesz sérült vállában, „csak” erős zúzódás – állapította meg a kórházi vizsgálat. Jó két pihenő után folytathatja a felkészülést a kadet-világversenyekre. Versenyzőnk ellen befordulással indított akciót a német Henke a negyeddöntő első menetének elején. Mindketten, teljes súlyukkal Mercédesz vállcsúcsára estek. Nagy Lajos, a csapat edzője érdeklődésünkre már a történtek után elmondta, hogy Mercédesz válla nem fordult ki, de erős fájdalmat érzett, ezért vitték kivizsgálásra.
●
A három magyar lány közül kettő vereséggel kezdett. A 67 kg-ban Siroki balszerencsés első menet után a másodikat simábban vesztette el. Aztán ki is esett, mert lengyel legyőzőjét a fehérorosz Galina Levcsenko 0:1, 7:1-nél tusolta. Az 59 kg-ban a tavalyi kadet Európa-bajnok, az ukrán Kit nagyon simán verte Forgót, aztán 1:0, 4:0-ra a svéd Holgerssont is. Az elődöntőben a francia Vescan lesz az ellenfele, az a meccs dönt Fruzsina sorsáról is.
Dénes Mercédesz az 51 kg-ban szoros mérkőzésen, de jó birkózással verte svéd vetélytársát. A következő ellenfél azonban nem a papírforma szerint várható orosz kadet Európa-bajnok, Darja Lekszina lett, mert őt 0:4, 3:1-nél két vállra fektette a német Henke. A döntő akciót afféle „nyúlós” befordulással indította. Ugyanazzal próbálta meglepni Mercédeszt is, ám mindketten, teljes súlyukkal a magyar lány vállcsúcsára estek. Kórházba kellett vinni, kivizsgálásra.
A magyar versenyzők mérkőzései
Selejtező
67 kg: Daria Osocka (lengyel) – Siroki Tímea 1+:1, 3:0
Nyolcaddöntő
51 kg: Dénes Mercédesz – Fredrika Petersson (svéd) 1:0, 1+:0
59 kg: Tatjana Kit (ukrán) – Forgó Fruzsina tus, 7:0, 4:0-nál
Negyeddöntő
51 kg: Katrin Henke (német) – Dénes Mercédesz feladás sérülés miatt, 1:0-nál
Az első versenynap végeredménye
44 kg (12 induló). Döntő: Fjodorova – Bogunenko tus, 4:0-nál
Junior Európa-bajnok: Nagyezsda Fjodorova (Oroszország)
2. Gana Bogunenko (Ukrajna)
3. Josefine Fredriksen (Svédország) és Marziget Bagomedova (Azerbajdzsán)
5. Agata Zagozna (Lengyelország) és Madalina Lingurar (Románia)
Magyar induló nem volt
51 kg (16). Döntő: Olli – P. Bagomedova 1:0, 1+:1
Junior Európa-bajnok: Petra Olli (Finnország)
2. Patimat Bagomedova (Azerbajdzsán)
3. Elena Turcan (Moldova) és Katrin Henke (Németország)
5. Marjana Bezruka (Ukrajna) és Sara Jezierzanska (Lengyelország)
… 10. Dénes Mercédesz (sérülés miatt feladta)
59 kg (21). Döntő: Esanu – Vescan 1+:1, 1:0
Junior Európa-bajnok: Mariana Esanu (Moldova)
2. Adeline Vescan (Franciaország)
3. Szvetlana Lipanova (Oroszország) és Dzsanan Ahmed (Bulgária)
5. Tatjana Kit (Ukrajna) és Natalja Maszlovszkaja (Fehéroroszország)
… 21. Forgó Fruzsina
67 kg (15). Döntő: Mahinyja – Nagornih 1:0, 6:0
Junior Európa-bajnok: Alina Mahinyja (Ukrajna)
2. Okszana Nagornih (Oroszország)
3. Galina Levcsenko (Fehéroroszország) és Maria Selmaier (Németország)
5. Gyuldzsan Bencsedova (Bulgária) és Kiymet Kocyigit (Törökország)
… 11. Siroki Tímea
Nem mosolygott ránk a szerencse
A csütörtök esti mérlegelésen vált véglegessé a női verseny létszáma: 28 ország 126 birkózója indul. A tavalyi junior Eb-n, a bulgáriai Szamokovban 25 országból 105 versenyző lépett szőnyegre.
Sokszor leírták, hogy manapság már nincs könnyű sorsolás. Azt csak nagyon ritkán, hogy kegyetlen. Most ez a jelző illik ide.
48 kg (18 induló). Nagy Brigitta (6-os rajtszám) a lett Karalina Tjapko ellen kezd, aki 5. volt az idei felnőtt Európa-bajnokságon. Következhet a tavalyi junior vb-5. bolgár Pepa Dimitrova vagy a lengyel Ochal. Ezen az ágon van az orosz Szamkova (2010 junior vb-3.) és a fehérorosz Kaladzsinszkaja (2010 junior Eb-3., 2011 felnőtt Eb-7.).
55 kg (18). Egyedül Jäger Szimonetta (3) sorsolását minősíthetjük elfogadhatónak, legalábbis ránézésre. A cseh Kristyna Pitrová ellen kezd, majd jöhet a Sara Andersson (svéd) – Ana-Maria Oltean (román) mérkőzés győztese. Az ág legrangosabb szereplője a német Eileen Friedrich, a tavalyi junior Eb bronzérmese.
63 kg (13). Rádi Brigitta (12) a kétszeres kadet Európa-bajnok, junior-vébéezüstérmes orosz Julija Albarova ellen kezd. Utána az ukrán Tatjana Lavrencsuk következhet, aki a tavalyi kadet Eb-t a harmadik helyen zárta. Erős svéd, német és lengyel ellenfél is található az ágán.
72 kg (13). Németh Zsanett (9) első ellenfele az észt Epp Mae, aki a 2009. év juniorversenyei közül az Eb-n második, a vébén harmadik lett, a tavalyi budapesti világbajnokságon hetedik. Utána jöhet az abszolút esélyes, az orosz Natalja Vorobjova, aki 2009-ben és tavaly is megnyerte az Eb-t és a vébét is. S akkor még mindig van azeri és fehérorosz vetélytárs is...
Ez volt a csütörtökre érvényes sorsolás
44 kg (12 induló). Magyar szereplő nincs.
51 kg (16). Dénes Mercédesz (16-os rajtszám) a svéd Fredrika Petersson ellen kezd, aki a diadalmas kadet Eb-jén mögötte, az ötödik helyen végzett. A következő ellenfél – ha legyőzi a német Henkét – az orosz Darja Lekszina, a 49 kg-os súlycsoport 2009. évi kadet Európa-bajnoka lehet.
59 kg (21). Forgó Fruzsina (7) nem kisebb ellenfelet kapott elsőként, mint a tavalyi kadet Eb 56 kilós győztesét, az ukrán Tatjana Kitet. A folytatásban a török Dokgöz és a svéd Holgersson összecsapásának nyertese jöhet.
67 kg (15). Siroki Tímea (6) először a lengyel Daria Osocka, a 2009. évi kadet Eb 5. helyezettje ellen lép szőnyegre. Következhet a Levcsenko (fehérorosz) – Ahmadova (azeri) mérkőzés győztese.









