Örökbecsű értékek másfél négyzetméteren |

A plakát arról szó, hogy 1949. szeptember 24-én Ganz TE – OTI TE birkózóversenyt rendeznek. Nyolc mérkőzés párosítása látható, súlycsoport megjelölése nélkül, és kitetszik, hogy az OTI mindössze két birkózót delegált a bemutató jellegű találkozóra. A szereplők között megtaláljuk többek között Baranya István és Hoffmann Géza nevét, az utolsó párban pedig Gurics György, mint ifjúsági és Jurida Károly, mint másodosztályú bajnok, aki az egyik legendás Ganz-korszakban a szakosztály élén állt. A bírókról így emlékezik meg a plakát: „Balogh István és Balázs János, a Magyar Birkózó Szövetség bírái”. Balogh Pista bácsi hosszú évtizedeket töltött el a sportágban, Balázs János pedig a Ganz szakosztályának megalapítója volt, a mostani verseny főtámogatójának az édesapja.
A plakát mellett látható fotón a legendás Kovács Gyula veszi fel a hagyományos birkózópózt; az ősi képeken minden versenyző abban látható.
Azért tartjuk példaértékűnek a mini múzeumot, mert hasonlót bárhol meg lehet csinálni. Nem pénzkérdés. Mégis értéket teremt. Mert a múlt bemutatásának és megbecsülésének nagy morális értékkel bíró gesztusa.









