Öné a szó
2011-07-02 | Szekeres István
Még egyszer az eredményközlésről
Indulatos levelet kaptunk Szülőtől. Hiányolja, hogy néhány verseny eredménye nem található meg a honlapunkon. Való igaz, mi is tudjuk. A kellemetlenségek megelőzése érdekében a szövetség elnöksége az ügy szempontjából fontos döntést hozott. Bízunk benne, hogy a távlatokban az eredményközlő szoftver, addig is – némi türelmi idő után – a kialakuló rendszer megnyugtató megoldást jelent.
2011-04-19 | Magyar Birkózó Szövetség
Diákrangsor május első napjaiban
Rövidesen minden megoldódik azokban a kérdésekben, amelyeket a levelezőink közül ketten is felvetettek. A rangsorkészítő számítógépes szoftver már beüzemelés alatt áll, az MBSZ elnöksége pedig elfogadta azt a javaslatot, hogy a mindenkori verseny elnöke gondoskodjon az eredményközlésről is.
2011-02-19 | Szekeres István
Megkövetem Szabó Sándor kollégámat
Majdnem kiesett a kezemből a telefon, amikor kollégám, Jánosy Károly felhívott a Bors szerkesztőségéből, és azt mondta: kiderítették, hogy az én gépemről érkezett a lap egyik, Szabó Sándor által jegyzett cikkéhez a szerző személyét becsmérlő, névtelen, „fórumos” hozzászólás.
2011-02-10 | Szekeres István
Branda Gyula az, aki
Gyenge Sándor menedzser igen jelentős anyagi áldozatokat hoz, hogy támogassa Branda Gyula pályafutását, ezt mindenki tudja a sportágban. Egy cikkben úgy azonosítottam a kötöttfogás nehézsúlyú bajnokát, hogy Deák Bárdos Mihály edzőpartnere, kiváltva ezzel a menedzser neheztelését.
2011-02-01 | Losonczi Ottó
Jogos felháborodás
Losonczi Ottó közismerten sokat áldoz a birkózásra. Ő rendezte meg a serdülő-csapatbajnokságot is. Rengeteg szemeteszsákot helyeztek el a Dr. Papp László birkózócsarnokban, és a verseny elején külön kértek mindenkit, hogy ügyeljenek a rendre és a tisztaságra. Hogy mi lett a vége, arról Losonczi Ottónak a dr. Hegedüs Csaba elnökhöz írt levele mindent elmond.
2010-11-09 | birkozoszov.hu
Vita mércékről és normákról (I.)
A múlt heti NB I.-es csapatbajnoki fordulóban tapasztalt, ellentmondásos jelenségekről küldött véleményt – az MBSZ-en keresztül – honlapunknak Bódi Jenő és Meleg Gábor. Az Öné a szó című rovatunk hagyományainak megfelelően, természetesen közöljük, mint ahogy a II. részben Bacsa Péternek, a bíróbizottság vezetőjének a válaszát is.
2010-11-09 | birkozoszov.hu
Vita mércékről és normákról (II.)
Bódi Jenőnek és Meleg Gábornak Az Öné a szó-rovatunknak küldött felvetéseire Bacsa Péter, a bíróbizottság elnöke válaszol. Kiemelünk egy fontos, mondhatni perdöntő mondatot : „A mérlegelésen - a FILA ajánlásait és szabályait követve - az MBSZ által rendezett versenyeken az elnök által kijelölt bírókon és a titkáron kívül senki sem tartózkodhat”. Igaz, létezik áthidaló megoldás is…
2010-09-16 | birkozoszov.hu
Sajtóper helyett
Kellemetlen levelet kapott honlapunk főszerkesztője. Felhívták a figyelmét egy ellene indított támadásra. Válaszol rá.
2010-08-26 | Sz. I.









