Pénteken temetik Fábián Pált |

Pali bácsi 1948-ban kezdett birkózni Cegléden, 1964-től a CVSE edzőjeként dolgozott, több évtizeden keresztül volt vezetőedző, majd szakosztály-vezető. Ezzel párhuzamosan több mint harminc éven keresztül versenybíróként is tevékenykedett. Edzői munkásságát számos kiváló versenyző sikere fémjelzi. Többek között ő fedezte fel Lőrincz Tamás tehetségét, és irányította első lépéseit a későbbi karrier felé. Bírói hivatását oly mértékben komolyan vette, hogy – kívánságának megfelelően – bírói öltözékben temetik el.
A Restart CVSE TS Iintegrál birkózó-szakosztály a család kérésére tudatja, hogy Fábián Pál temetése 2010. szeptember 24-én pénteken 10 órakor lesz Cegléden, az Újvárosi temetőben (Kőrösi út).









