Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Kiss Ferenc hetven éves

Dátum: 2012-01-05 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

Kiss Ferenc hetven éves

(Természetesen ott volt – Polyák Imre társaságában – Kozma István sírjánál, amikor a nagy bajnok halálának negyvenedik évfordulóján a Vasas megemlékezést tartott. Ott volt, mert a közösség iránti hűség az egyik legjellemzőbb tulajdonsága.)

Először is: nem Kiss Ferenc, hanem „a Kiss Feri”. Ha most, a születésnapján Ferencről írnék, az arra csábítana, hogy megalkossam egy hibátlan, nagy ember szobrát, azét, aki – Moldova György szavaival élve – „felül békegalamb, alul traktor.” 
Előbb ismertem meg, semmint birkózni láttam volna. 1970-ben, vagyis hát nem mostanság, pályakezdő sportújságíróként első sportágamnak a cselgáncsot kaptam meg. A birkózás felelőse akkor a barátom és kiváló kollégám, Bőcs Ferenc volt. Ő csábított le a Jégszínházba, a válogatotthoz, kis baráti csevegésre, és miután hétfőnként a Népsport nem dolgozott, még focizni is beálltunk a birkózók közé, aztán beültünk velük egy (?) sörre.
Bőcs úgy jellemezte Kiss Feri erejét, hogy „az ellenfelek saslengést csinálhatnak a karján”. Mégsem csak afféle erőgép, aki felőrli az ellenfeleket, hiszen nagyon tud birkózni, a válldobásai védhetetlenek.
A legtöbbször Bajkó Karcsi, „a Valter” társaságában lehetett találni, pontos mintájául annak, hogy az ellentétek vonzzák egymást. Bajkó szinte egyfolytában beszélt, szellemes, vagány szövegeivel szórakoztatta a társaságot, Kiss ritkán szólt, de mindig bölcset. Valter egyszer úgy fogalmazott: „Azért szeretek a Ferivel együtt lenni, mert vele olyan jókat lehet hallgatni…”
Az egyik felszabadulási emlékversenyen Kiss legeredményesebb tanítványa, Kocsis Ferenc az első fordulóban kikapott, és teljesen összeomlott. Kaszás Sándor kollégámmal a mester közelében ültünk, és mindjárt javasoltuk neki, hogy beszéljen Csikóval. „Jó, beszélek – válaszolta. – De mit mondjak?” „Hát azt, hogy nem dőlt össze a világ…” Kiss szinte csodálkozva nézett vissza ránk: „Tudja”. Nem telepedett rá a tanítványaira, nem akart lyukat beszélni a hasukba, inkább csak az iránymutatásait fogalmazta meg, amelyekhez vas következetességgel tartotta magát. Más szituációban, például a menetek közötti szünetekben persze élénken magyarázott a versenyzőjének. Mindig azt tette, amire szükség volt. És úgy, ahogy kellett.
De tette, hiszen a Ganz-Mávagban, később a BVSC-ben, illetve a válogatottban erős, fegyelmezett és jó közösséget teremtett. A kimagasló szakmai tudását pedig az eredmények igazolják vissza, Kocsis Ferenctől egészen Lám Bálintig.
Feriről, becsületről, hűségről és közösségről majdnem négy évtizede dédelgetem magamban pályafutásom egyik legfelemelőbb élményét. Egy szakszervezeti magazin szerkesztője keresett meg azzal, hogy szólaltassak meg néhány nagy sportolót: beszéljenek a munkájukról, a munkahelyükről. Vért izzadtam a keresésben. A legtöbben azzal hárítottak, hogy sportállásban vannak, az őket papíron alkalmazó cégről szinte semmit nem tudnak, csak a fizetésükért járnak be.
Kiss Feri első szóra, szívesen vállalta. Elmondta, hogy a Ganz-Mávagban volt ipari tanuló, és bár ő is „ingyen” kapja a fizetését, gyakran, hetente meglátogatja a régi műhelyt, a régi kollégákat. El is magyarázta: „Én ma így tudom kifejezni a barátságomat és a hálámat azoknak az embereknek, akik megtermelik a béremet, és lehetővé teszik, hogy sportolhassak. Eleinte persze mindig azzal a büszkeséggel álltam fel a dobogóra, hogy én értem el valamit. Aztán ez átalakult, és egyre inkább az töltött el jó érzéssel, éremmel a nyakamban, hogy örömöt tudtam szerezni az értem dolgozó embereknek.”
Isten éltessen, Kiss Feri!




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-07 >>
HKSZCSPSZV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31