Kiss Balázs zöld utat kapott |

Az előzetes terveknek megfelelően ma 11 órakor jelentette be döntését Lausanne-ban a CAS (Court of Arbitration for Sport). Alig néhány perc múlva már nálunk is körbejárt az örömteli bejelentés.
Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága (USOC) és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) április végén fordult közösen a CAS-hoz a szabályozással kapcsolatban, melynek értelmében azok a sportolók, akik fél évnél hosszabb eltiltást kaptak doppingvétség miatt, kénytelenek kihagyni a következő ötkarikás játékokat. Indoklásában a CAS leszögezte: a szabály „érvénytelen és alkalmazhatatlan”, mivel kétszer büntet, és nincs összhangban a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) irányelveivel.
A kedvező döntés magyar sportdiplomáciai siker is. A birkózószövetség a Magyar Olimpiai Bizottság szakemberével, Nagy Zsigmonddal együtt – a FILA egyetértő támogatásával – már októberben beadványt szerkesztett a NOB-nak, amelyben kifogásolták a szabályt, hiányolták annak kell megalapozottságát, illetve a kihirdetésének módját. Dr. Hegedüs Csaba elmondta, hogy a hosszú harc során mindvégig érezhettük Raphaël Martinetti elnök támogatását és nagyon aktív részvételét. A Magyar Olimpiai Bizottság áprilisban csatlakozott az amerikaihoz, amely a NOB-bal közösen végül a Sportbíróság elé vitte több ország közös ügyét.
A felszabadultság és a kitörő öröm perceiben értük utol Balázst, aki elmondta, hogy rettenetes terheket cipelt a vállán a doppingeset óta, amire bordatörés, újabb kényszerszünet is jött. De…
● Hittem benne, hogy ez a döntés születik – mondta. – Sokan kérdezték még reggel is, hogy izgulok-e, én pedig őszintén válaszoltam azt, hogy nem. Erős volt bennem a hit, hogy ennyi baj után most kedvező fordulat következik. De nagyon jó érzés tudni, hogy bekövetkezett.
- Akkor most gőz erővel lehet készülni az olimpiára…
● Eddig is azt tettem, mert tudtam, hogy sikerülni fog.
- Megvan már az elképzelés a kvalifikációs sorozatra?
● Nem sorozatban gondolkodom, az első versenyen meg kell szereznem a kvótát.
- Akár még az Eb-n is elindul?
● Azt mérlegelni kell. Meglátjuk, hogyan alakul a súlyom, felmérjük a rendelkezésre álló időt. Mindent mérlegre teszünk, hogy zökkenőmentes legyen a londoni aranyéremhez vezető utam.
A világbajnok végül köszönetet mondott mindazoknak, elsősorban a szövetség vezetőinek és a MOB-nak, akik végig mellette voltak a bajban, és hatalmas háttérmunkát végeztek a siker érdekében.









