Junior-világbajnokság Bukarestben |

(Martin Gábor felvétele a kötöttfogású válogatott 50 kilós versenyzőjéről, Juhász Bencéről, aki az elmúlt esztendőben már tapasztalhatta a junior-világbajnokság légkörét Budapesten.)
Ötven ország több mint hatszáz versenyzője lép szőnyegre a kedden rajtoló junior-világbajnokságon. A versenyt a kötöttfogásúak kezdik (kedd-szerda), így a szakág magyar szereplői már szombaton este útra keltek. Őket követik a hölgyek (csütörtök-péntek), majd a szabadfogásúak zárják a viadalt (szombat-vasárnap). Csapatunkból többen itthon maradnak, mivel a Magyar Birkózó Szövetség csak az éremesélyes birkózók részvételét tudja finanszírozni. Női csapatunkban az Európa-bajnok Dénes Mercédesz a kadet korosztály világversenyeire készül, így ezúttal kihagyja a junior vébét. Egy súlycsoportban csere történt. A csepeli Balogh László helyett az Egri VSE birkózója, Farkas Bálint képviseli a magyar színeket a kötöttfogású 84 kilóban. Bacsa Ferenc a juniorválogatott csapatvezetője elmondta, hogy a felkészülés során több kisebb sérülés is közbecsúszott, ám ennek ellenére nagy reményekkel utazik ki a magyar alakulat az idei év legfontosabb junior versenyére. A Román Birkózó Szövetség és az MBSZ megállapodása szerint a junior-világbajnokságon ötven magyar birkózó edző ingyenes, teljes ellátásban részesülhet, a világverseny kezdetétől a végéig.
A junior-világbajnokság francia és angol nyelvű hivatalos programja: ![]()
A junior-világbajnokság hivatalos nevezései: ![]()
Magyarország junior válogatott csapata
Csapatvezető: Bacsa Ferenc
Kötöttfogás
Edző: Sike András
50 kg Juhász Bence (Diósgyőri BC)
55 kg Knipli Csongor (Dél-Zselic-KNSE)
60 kg Krasznai Máté (Ferencvárosi TC)
66 kg Szabó László (Vasas SC)
74 kg Szabó Patrik (Sziget SC)
84 kg Farkas Bálint (Egri Vasas-SI)
96 kg Rizmajer György (BVSC-Dega)
120 kg Lám Bálint (BVSC-Dega)
Női birkózás
Edző: Nagy Lajos
44 kg -
48 kg -
51 kg -
55 kg Jäger Szimonetta (Dorogi NC)
59 kg Forgó Fruzsina (Vasas SC)
63 kg Rádi Brigitta (Univer-KTE)
67 kg -
72 kg Németh Zsanett (Csepeli BC-Veszprém)
Szabadfogás
Edző: Veréb István
50 kg -
55 kg -
60 kg Molnár József (Abonyi BC)
66 kg Gulyás Zsombor (Csepeli BC)
74 kg Molnár Bálint (Haladás VSE)
84 kg Szmik Attila (Csepeli BC-DMTK)
96 kg Tóth Rafael (FTC)
120 kg Csercsics Richárd (HVSE)









