Béni István temetése |

„Szívemből gyászolom Pistit, barátot és kollégát vesztettem el – mondta a gyűjtést kezdeményező Molnár László. – A napok múltával viszont egyre nagyobb aggodalom tölt el a családja iránt, amely a férj, az édesapa felfoghatatlan elvesztésén túl még súlyos anyagi helyzetbe is került. A kislány most kezdte el a középiskolát, a mamának egyedül kell iskoláztatnia, felnevelnie Alexandrát. Amint minden kollégám itt, a szövetségben azonnal az ügy mellé állt, úgy érzem, a birkózócsalád is kész segíteni Pisti árván maradt szeretteinek. Kérek mindenkit, hogy erejéhez mérten tegye is meg.”
Béni Alexandra OTP-bankszámlaszáma:
11773140-00285472
Akinek az átutalás nehézségbe ütközne, az általa felajánlott összeget átadhatja a szövetségben Mihályi Zsuzsának, továbbítjuk a családnak, és arról a felajánló hivatalos visszajelzést kap.
◙
Bacsa Péter levele:
A bíróbizottság úgy döntött, hogy a hétvégi orosházi serdülőbajnokság teljes bírói díját (az körülbelül 130 ezer forint) felajánlja a családnak és befizeti a szövetség honlapján szereplő számlára.
Ezzel próbálunk adózni az általunk is szeretett és nagyrabecsült "Bénipista" emlékének.
Reméljük, ezzel másokat is bátorítunk az önzetlen segítségre.









