Golden Grand Prix döntő, Baku, 1. nap |

Péntek 10 órakor megkezdődtek a mérkőzések az Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban megrendezett Golden Grand Prix sorozat döntőjén. Szabadfogásban 18 ország, 98 versenyző mérlegelt csütörtök este. A verseny első napján Veréb Istvánért szoríthattunk, aki a 84 kilójában lépett szőnyegre. A szombathelyi versenyző a 15 fős mezőnyben a legnagyobb számot húzta, így ellenfélül az azeri Tyemrezov jutott neki, aki az elmúlt évben megnyerte ezt a magas szintű viadalt. A mérkőzés első menetében az azeri egy levitellel szerzett vezetést, amivel meg is nyerte az első felvonást. A második menetben ezt megismételte, majd még egyszer mögé került Verébnek, így 1:0, 2:0 arányban múlta felül a fiatal magyart. Tyemrezov a folytatásban három menetben maradt alul az Európa-bajnok Ktsoevvel szemben, így Veréb István hamar búcsúzott a versenytől. A súlycsoport döntőjét a hazai közönség előtt birkózó Alijanov és a török Bolukbasi fogja birkózni.
Selejtező
84 kg: Novruz Tyemreov (azeri) - Veréb István 1:0, 2:0
Szombaton a hölgyek kerülnek előtérbe, ahol 19 ország, 77 birkózója léphet szőnyegre. Magyarország színeit Sastin Mariann képviseli, aki tavaly aranyérmet szerzett Bakuban. Mariann a selejtezőben az ukránok fiatal tehetségével Alina Mahinja ellen fog szőnyegre lépni, aki két hete aranyérmet nyert a zrenjanini junior Európa-bajnokságon, illetve már a felnőtt kontinensviadalon is döntőt birkózott, egy súlycsoporttal feljebb. A folytatásban a lett-lengyel mérkőzés győztese következhet.









