A világversenyekre való utaztatás költségeit a szövetségek igyekeznek állni. Az persze nem mindegy, hogy egy évben hány sportoló részvételéről szükséges gondoskodni. A birkózásban a felnőtt, a junior és a kadet korosztályban, a három fogásnemben a világ- és Európa-bajnokságokon való részvétel (az idén ismét képbe került kadet-vébével együtt) 150 kiutaztatást jelent. Ekkora létszám egyetlen másik sportágban sem mozdul meg, különös tekintettel arra, hogy a szintén népes atlétikában, kajak-kenuban vagy úszásban egy versenyző több számban is indulhat. Például tíz úszószámot akár három-négy sportoló is lefed.
Az atlétikai világversenyeken való részvételt szintekhez kötik. A nemzetközi szövetség által meghatározott szintek általában alacsonyak, ezért a Magyar Atlétikai Szövetség meg szokott határozni egy magasabb, úgynevezett szponzorszintet, amelynek az elérése esetén a külföldi verseny költségeit teljes egészben a szövetség viseli. Aki az alacsonyabb szintet éri el, annak saját (egyesületi vagy személyes) költségén kell részt vennie a versenyen. A szövetség által utaztatott versenyzők aránya a junioroknál általában fele-fele arányban valósul meg.
Cselgáncsban a Héraklész-rangsor segítségével nyújtanak eredményességi támogatást. A felnőttekéhez hasonlóan az utánpótlásnak is van „A” kerete. Aki ebbe beletartozik, annak az utaztatási költségeit (vb-re, Eb-re) a szövetség állja. A nemzetközi kvalifikációs versenyek vagy világversenyek esetében a klubok viselik annak a versenyzőnek a költségét, aki nincs benne a kiemelt keretben, de a klubok és a keretedző véleménye alapján alkalmas a nemzetközi megméretésre. Ha pedig folyamatosan jó eredményeket ér el, érmeket szerez az illető, akkor a szövetség visszatéríti a klubnak a költséget, és az adott versenyző bekerülhet a központilag finanszírozott keretbe. Nem okvetlenül utaztatnak minden súlycsoportban.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség az utánpótlás-korosztályokban is állja a válogatott külföldi versenyrészvételeinek minden költségét. A szövetségi kapitány döntése, hogy kit utaztat, és bár előfordulhat, hogy váratlan sérülés, megbetegedés miatt egy-egy súlycsoport „lyukas” marad, a lehetőségekhez mérten próbálnak mindig teljes csapattal részt venni a versenyeken. Akár úgy is, hogy kivisznek olyat, aki addig nem ért el nagyobb eredményt, de megkapja a lehetőséget a bizonyításra. Az év összes utaztatási igénye a birkózásénak a felét sem éri el.
A sportlövőknél az utazás költségeit a szövetség állja, a technikai rész, azaz a sporteszközök (fegyverek) költsége saját, igen erős finanszírozást igényel a kluboktól, versenyzőktől.
A kajak-kenu sportágban a hazai válogatóversenyek az egyesületekre rónak költségeket, a nemzetközi versenyeket a szövetség finanszírozza. A szomszédos, illetve a nem túl távoli helyekre – például Németországba – busszal utaztat a szövetség. A hajók szállítása nagyon költséges, abban az egyik főszponzor, a MOL segítségét élvezi a sportág.
Az evezésben a kiemelten támogatott versenyzőket utaztatja a szövetség, és a hajók szállításának költségeit is a szövetség igyekszik megoldani.
Súlyemelésben a szövetség igyekszik a lehető legtöbb terhet levenni az elég szerény anyagiakkal rendelkező klubok válláról. A Héraklész-program és az állami támogatás segítségével általában a költségek 90, de jellemzően inkább 95 százalékát vállalja, a maradék 5 hárul a klubokra. Az utazó versenyzők kiválasztása alapvetően pénzkérdés, de függ az elvárható helyezéstől. A juniorok és ifjúságiak közül az utazik, aki az első tíz közé kerülhet. Egyes esetekben az ifjúsági korosztályban kivisznek olyan versenyzőt is, akinek a tehetsége, a hozzáállása megfelelő, de nem biztos, hogy befér a tízbe.
A tornasportban a világversenyekre és néhány rangosabb, meghívásos nemzetközi viadalra való kiutazás költségeit a szövetség viseli. Van néhány olyan hagyományos nemzetközi verseny (Linz, Cottbus, Brno), ahova az egyesületek utaztatják versenyzőiket. Alapesetben mindig próbálják kihasználni a teljes létszámot – mivel általában csapatokat hívnak meg a versenyekre, így a maximális létszámmal utaznak. Ha a meghívás ötfős csapatra szól, válogatóversenyen dől el, hogy kik alkotják. Ugyanakkor, ha lehet, próbálnak pluszköltséget vállalva több tornászt is kivinni a birkózáséhoz képest szerény versenyzési lehetőségek miatt.
A vívóknál a szövetség utaztat a versenyekre a hazai ranglista alapján, általában az első hat versenyzőt, vagy – a szakági edzőkkel egyetértésben – az első négyet. A kluboknak lehetőségük van az utazó létszám feltöltésére saját költségen, például Világkupa-versenyre, de ez csak a hazai ranglistán az első 12-be tartozó vívókra érvényes.
Vegyes a kép, többféle megoldás létezik. Az azonban biztos, hogy a szövetség minden sportágban az egyesületek erőforrásaira is számít. Évi százötven kiutaztatást egyik sem tudna pusztán önerőből megoldani.