Erős mezőny az egyetemi bajnokságon |

(A tavalyi egyetemi világbajnokságon, Torinóban a magyarok közül Korpási Bálint szerepelt a legsikeresebben: ezüstérmet nyert a kötöttfogás 66 kg-os súlycsoportjában)
A felnőtt élmezőny nagy része elindul az egyetemi bajnokságon, amely a CIRKONT ÉHG Kupa nevet viseli.
- Komoly presztízscsatákra számíthatunk – mondja Szűcs András, a MEFOB versenybíróságának elnöke, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség birkózó-szakreferense. - Rendkívül erős mezőny gyűlt össze, évről-évre egyre színvonalasabb a bajnokság.
Az egyetemi és főiskolás bajnokságon gyakran előfordul, hogy nemcsak birkózók, hanem más sportágat űző fiatalok is beneveznek. Szabadfogásban és női birkózásban gyakori egy-egy cselgáncsozó részvétele, akik ugyan a legjobb birkózókat nem tudják legyőzni, de a többieknek gondot okozhatnak, sőt egy-két dobogós helyezést is sikerült már elérniük.
- Leginkább a Testnevelési Egyetem hallgatói között gyakori az effajta sportági kirándulás és a lányok között akad is egy-két tehetség – tette hozzá Szűcs András.
A bajnokság 10 órakor kezdődik. A verseny résztvevőivel kapcsolatos érdekesség, hogy az indulók között lehetnek külföldiek is. A versenykiírás így rendelkezik: „a bajnokságon részt vehetnek az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények képviseletében azok a hallgatók, akik legalább négy féléves, oklevelet adó képzésben, ill. iskolarendszerű képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, továbbá akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett végbizonyítványuk kelte a bajnokság időpontjában nem haladja meg az egy évet. Az adott félévre a nevező intézménybe iratkozott (nappali, levelezős, esti távoktatásban, illetve doktorandusképzésben részt vevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül.” Így lehet nemzetközi a mezőny, ami a sportág népszerűsítése szempontjából örvendetes.
Számunkra viszont az a leginkább örömteli, hogy sok birkózó tanul felsőoktatási intézményekben.









