Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Emlékezés Misi bácsi elnök úrra (V.)

Dátum: 2011-01-02 00:00:00 | Felvitte: Matura Mihály/Sz. I.

Emlékezés Misi bácsi elnök úrra (V.)

Édesapám pofonjáról már szóltam a saját tapasztalatom alapján. A tőle kapott nyaklevest – nagyon kevés kivételtől eltekintve – senki nem tekintette sértő, indulati megnyilvánulásnak, abban mindig benne volt a féltés, a szeretet is.
1949-ben Budapest főiskolai világbajnokságot rendezett. A magyarok szálláshelye és edzőtábora a Gellért-hegyen volt. Amikor csak tehettem, odalátogattam, hiszen érdekelt a verseny, és nagyon jól éreztem magam a híres sportolók között, akiket szerettem, és felnéztem rájuk. Az egyik alkalommal két – akkor már világhírű – versenyzőnk (neveket nem írok, de nem azért, mintha elfelejtettem volna) késve érkezett az ebédre a délelőtti kimenőről. A mutatós formaruha sem volt eléggé rendezett rajtuk, és szemmel láthatóan igen jó hangulatban voltak. „Vetkőzzetek, és be az ágyba!” – harsant apám ellentmondást nem tűrő hangja. Amíg az átöltözés lezajlott, elméleti képzés zajlott: hogyan kell viselkednie egy válogatott sportolónak, aki a megtisztelő formaruhát viseli, és milyen kárt okoz azzal, ha ezt megszegi. Nyomatékként következtek azok a bizonyos pofonok, amelyeket – a legnagyobb megdöbbenésemre – a következő reklamáció követett: „Miska bácsi! Ő eggyel többet kapott, mint én. Tessék igazságosnak lenni, nekem még jár egy!”
Vagy egy másik történet, az összességében persze nagyon kevésből. Külföldön vívott csapatmérkőzést a válogatott, megnyerte, és jött a bankett. Édesapám végig jelen volt, mert szerette szemmel tartani a versenyzőit. Az egyik, nem a kisebb súlycsoportokból való versenyző előtt színtelen folyadékkal színültig tele vizes pohár állt. Mi van benne? – kérdezte az edző. Víz, Miska bácsi – hangzott a válasz. Mivel az illető nem volt absztinens, az alkalomhoz mérten feltűnő volt a víz ilyen mértékű szeretete. Mutasd, hadd szagoljam meg – mondta az edző. A pohárban persze pálinka volt. „Miska bácsi, ma én nagyon örülök, de tudok vigyázni. Ezt megiszom, utána felmegyek a szobába, és lefekszem” – így a versenyző. (A nagyon fiatalok kedvéért leszögezem: nem Kozma István a szereplő, ő ugyanis soha nem fogyasztott alkoholt.) Apám bólintott: a meccs utáni ünneplésbe belefér… Az utolsók között távozott a bankettről, és a versenyzők szobái előtt elhaladva (két szobában lakott a csapat) azt látta, hogy a kilincsek eldeformálódtak. Belépett az első szobába, ahol mindenki a feje búbjáig húzta magára a takarót. Az ajtó nyílására félve bújtak elő, és elmondták: itt járt a vizespoharas, azt mondta, hogy nagyon pontosan tud a bicskájával célba dobni, mégpedig a padlóra, de az a lényeg, hogy senki ne mozduljon, mert úgy ő nem tud koncentrálni. És most hol van? – kérdezte az edző. A másik szobában. Valóban ott volt, állt a szoba közepén, és a bicskás tudományát gyakorolta éppen.
- Te vagy az az erős ember? – kérdezte Apu.
- Miféle erős ember?
-A kilincshajtogató, a bicskadobáló.
Akkor következett az a pofon, amelyik az ágy túlsó oldalára segítette az „ünneplőt”, aki a következő fejtegetésbe kezdett:
- Csak azt adná a jó isten, hogy ne Miska bácsitól kaptam volna. Most összetörném a csontjait.
Közben átöltözött, és békésen lefeküdt.
Édesapám összesen kilenc olimpián vett részt. Az 1924-es párizsin versenyzőként, 1936-tól 1972-ig pedig edzőként, sportvezetőként volt jelen. Én, aki sem nézőként, sem turistaként soha nem jártam olimpián, neki köszönhetem, hogy az 1948 és az 1972 közötti időszak hét olimpiájának mégis a részese lehettem. Édesapám munkáján keresztül a felkészülés kezdetétől az edzőtáborokon át az utazási előkészületekig, izgalmakig, a megnyitó ünnepélyes perceitől a küzdelmeken át az eredményhirdetésig úgy élhettem át az események minden rezdülését, mint aki maga is részese az olimpiai küldetésnek. A nagy versenyről hazaérkező magyar küldöttséget várva pedig nagyon nehéz volt megállapítani, kik a boldogabbak: az érkezők, vagy a rájuk várakozók. Minden olimpiai induláskor elkísértem Aput a találkozóhelyre, és mindig ott voltam a küldöttség ünnepélyes fogadtatásán is.
A válogatott szakmai vezetését 1963-ban édesapám egyik legtehetségesebb, az edzői hivatásra legrátermettebb tanítványa, Gurics György vette át. Édesapám a Magyar Birkózó Szövetség elnöke lett. Az utolsó olimpiája – immár a FILA alelnökeként – a ’72-es müncheni volt. Ott Hegedüs Csaba sikerrel küzdött meg az ellenfelek mellett az egy évvel korábbi tuskirály esélyességének súlyos terhével is. Édesapám természetesen büszke volt az aranyra, de nem leplezte a fájdalmát sem, amiért kiemelkedő versenyzőinket fosztottak meg méltánytalan bírói ítéletek a megérdemelt, nagyobb sikertől. Az akkor már 72 éves, sokat látott és tapasztalt sportembernek rendkívüli traumát okozott a müncheni terrorakció. Fenyegető, sötét felhők az olimpiák kék egén…
Közismert emberektől sokszor kérdezik meg: mi a hobbija, mi jelenti számára a kikapcsolódást. Apu e tekintetben nem volt jó riportalany, mert rövid és egyszerű választ adott: a birkózás. És ez így is volt. A szakma pedig gyakran a következőt kérdezte tőle: „Annyit utazik versenyről versenyre, járja az országot, az edzéseket; miért nincs autója?” „Jó nekem a villamos meg a vonat, azok is odavisznek, ahova akarom.” Az ’50-es évek végétől egyre több versenyzőnek lett kocsija. Edzés után többen felajánlották, hogy hazaviszik. Hasztalan. „Köszönöm, nem kell, gyerekek – hárította el –, én szeretek villamosozni.” Ha egyszer-egyszer, amikor talán fáradtabb volt, mégis sikerült rábeszélni, rögtön kiderült, hogy az autó, mint közlekedési eszköz, és mint sokak vágyálma, tényleg idegen tőle. Többek között Hollósi Gézának sikerült, hogy Apu elfogadja az invitálást a Trabantjába (ami akkor persze nagy dolognak számított). Már másodszor fordult elő, hogy zebra előtt Apu – közismerten udvarias ember lévén – ahogy az autóvezetőktől látta, intett a járdán álló gyalogosoknak, hogy tessék parancsolni… Akkor Hollósi megszólalt: „Mester, ne hajtsa alám az embereket! Nekem eszem ágában sem volt megállni…” Amikor a munkahelyemen szabad szombat volt, a sporthivatalban pedig szombatonként is dolgoztak, többször mentem el érte, hogy bevigyem a munkahelyére. Hát, nekem sem könnyen engedett. De olyankor legalább együtt voltuk.
Ma szinte mindenhova elkísér… Bárkivel találkozom, aki kapcsolatban volt vele, pillanatokon belül őt idézi fel. Édesapád egyszer azt mondta nekem… Édesapád, amikor nálunk járt egy edzésen… Misi bácsi, amikor a versenyzője voltam… Olyanok is szeretettel emlékeznek, akik adott szituációban – a válogatott csapat összeállításakor, világverseny előtti keretkijelöléskor – netán csalódással fogadták a döntését.
Most, 35 évvel a halála után is plasztikus élőképeim vannak róla az emlékeimben. És úgy érzem: a sors és a sporttörténelem egy ember és egy korszak csodálatos találkozását teremtette meg. Lehet, hogy sem előtte, sem utána nem jött volna létre az Ember és az általa irányított sportág ilyen szintű, egymásra gyakorolt hatása és rendkívüli sikersorozata. Egy újságcikkben olvastam egyszer, már a ’70-es évek elején: Matura Mihály vezetése alatt a sportág nem volt veszekedésektől, botrányoktól hangos, a felmerült problémákra gyorsan megtalálták a megoldást. Ebben szerintem meghatározó szerepe volt édesapámnak.
1975-ben csípőprotézist ültettek be neki. A műtétet Manninger professzor úr végezte. Szépen gyógyult, de a belső erőtartalékai kimerülőben voltak. A sok évtizede őt sarkalló tűz, lobogás nyomán a szervezet energiaforrásai megcsappantak. A hitből, a bizalomból, az akaratból, amiben a legerősebb volt, és amiből olyan sokat adott át a társainak, a tanítványainak, a barátainak, az egész környezetének, abból magának már alig jutott. A család és a környezet megpróbálta visszafelé működtetni ezt a sugárzást. De a dolgok nem ilyen egyszerűek, s különösen akkor, ha a gyógyító birkózóteremnek már a gondolata is elérhetetlen távolságba került.
Édesapám 1975. június 7-én örökre elment.




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-07 >>
HKSZCSPSZV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31