Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Emlékezés Misi bácsi elnök úrra (IV.)

Dátum: 2010-12-29 00:00:00 | Felvitte: Matura Mihály/Sz. I.

Emlékezés Misi bácsi elnök úrra (IV.)

(Egy sikerekben gazdag pályafutás apró tárgyi emléke. Az 1948-as londoni olimpia megnyitó ünnepségén galambok százait engedték fel. Az egyikről egy kicsiny toll Matura Mihályra szállt. Hazahozta, és a család immár 62 éve őrzi ereklyeként.)

Amint már említettem, édesapám – a csepeli munkájával párhuzamosan – a válogatott edzője is volt. 1935-ben kapta a megbízást, és a következő év, a berlini olimpia fényes magyar sikereket hozott. A szabadfogásban Zombori Ödön (56 kg) és Kárpáti Károly (66 kg) aranyérmet nyert, a kötöttben Lőrincz Márton (56 kg) első, Palotás József (79 kg) pedig harmadik lett. Édesapám a válogatott mestereként – szövetségi edzői, szövetségi kapitányi, állami edzői megbízással (mikor hogy hívták) – 6 olimpiai, 7 világ- és 2 Európa-bajnoki aranyérem megszületésénél bábáskodott. Megjegyzendő: akkoriban ritkák voltak a vébék és az Eb-k.
Az edzői munkát már jóval korábban, még aktív versenyzőként kezdte. Elhivatottságot érzett tudása átadására, a birkózás tanítására, és ezt az élet később igazolta.
Sokszor kerül szóba ma is a sportban, hogy melyek a jó edző ismérvei. Azt hiszem, nem az emlék szépíti meg a múltat: édesapám valóban jó edző volt. Miért is? Talán mert – és ez nem közhely! – az életeleme volt a birkózás. Maga is felsőfokon művelte, mégis annak adta példáját, hogy nem okvetlenül a legnagyobb versenyzőkből lesznek a legnagyobb edzők.
Megpróbálom pontokba szedni, miért lett kiváló ebben a szerepkörben:

   1. Mert nagyon szerette az embereket.
   2. Mert nagyon, gyermekeiként szerette a versenyzőit, és törődött a sorsukkal is.
   3. Mert a fogásskálája versenyzőként is nagyon széles volt.
   4. Mert megvolt a képessége és a pedagógusi intuíciója arra, hogy a tudását átadja.
   5. Mert maga is egész életében tanulni akart, fejlesztette a tudását, és ezt a versenyzői is megérezték. (Tanult, majd tanított is a TF-en.)
  6. Mert a szakmai ismereteken túl hittel és a cél érdekében végzett munka fanatizmusával tudta feltölteni a versenyzőit.
   7. Mert pszichikailag is jól készítette fel a tanítványait, ami a magas színvonalú edzői tevékenység elengedhetetlen része.
   8. Mert hiteles volt: az egész élete szolgált példaként arra, amit tanított.
   9. Mert az edzői, majd sportvezetői pályája csúcsán is megmaradt annak a barátnak, társnak, nevelőnek, amilyennek a sportág megismerte, és akiből az idők során Miska bácsivá és Mesterré lett.
  10. Mert 1958-ig, 58 éves koráig a legkeményebb edzéseket is együtt végezte a tanítványaival, és a Tatai-tó körüli futásban még akkor sem volt könnyű megelőzni.

A futás különben is az erőssége volt. Fiatalemberként Pesterzsébetről, ahol lakott, futva jutott el a Baross utcába, az edzésre, majd utána haza. Lehet, hogy ha futotta volna neki villamosjegyre, nem is lett volna olyan jó birkózó és edző, és kevésbé fejlődtek volna az akarati tulajdonságai?
A Csepel edzőjeként is érte az 1948-as londoni olimpia. A csepeli sportvezetés úgy értékelte az ötkarikás sikereket, hogy édesapámat megjutalmazta egy Kék Csoda márkájú kerékpárral. A mai versenymasinákhoz képest olyan volt, mint stráfkocsi, mondjuk egy Toyota mellett… Azt hamar megtudtam, hogy ez a csoda az enyém lesz. Édesapám kerekezett vele Csepelről a Váci útra, haza, én meg a buszból, villamosból láttam, amikor néha egymás mellé kerültünk. Felnőtt koromig használtam, a gumin kívül semmivel nem volt gond, nem is lehetett, mert abban még volt anyag… Mintegy harminc kiló.
Édesapám sok szép érme, kitüntetése között, a vitrin egyik kis emlékpoharában foglal helyet egy galambtoll. A londoni olimpia megnyitó ünnepségén esett le, hozzá. Az emléktárgyak mindegyik kedves, és egy gyönyörű életút egy-egy állomására emlékeztet. De hogy egy szürke kis galambtoll egy 62 évvel ezelőtti olimpia színes forgatagát jelenítse meg, az szinte hihetetlen. Pedig azt jeleníti meg, az én számomra is.
Az erős emberekről azt mondják: szerények, nem kérkednek az erejükkel. Egy igazi nehézatlétával ritkán fordul elő, hogy a képességeit a küzdőtéren kívül alkalmazza. Édesapámmal soha nem fordult elő, ennek a sportemberi magatartásnak a megtestesítője volt, pedig ifjú korában a birkózásba még pankrációs elemeket is kevertek a közönség szórakoztatására.
A következő, számomra nagyon kedves történet elé szükség van egy kis magyarázatra. Édesapámnak 17 éves korától az 1963-as nyugdíjazásáig összesen két munkahelye volt. A Fővárosi Elektromos Művek, majd 1948-tól vagy 49-től a sportfőhatóság, amely akkoriban az Országos Testnevelési és Sportbizottság (OTSB) nevet viselte. A ’30-as, ’40-es évek klubedzői megbízatások nem állást jelentettek.
Maga a történet a harmincas évek végéről való, a később híressé vált színművész, Egri István maga írta meg egy korabeli napilapban. A színhely a színész lakása volt, ahova édesapám az Elektromos Művek pénzbeszedőjeként ment, és Egri máshonnan, birkózóként nem ismerte. Átadta a számlát, de a színművész válasza az volt: nincs pénze, nem tud fizetni. A pénzbeszedő megmondta, mikor jön legközelebb, hiszen ez volt a kötelessége, és közölte, hogy ha akkor sem fizetnek, kénytelen lesz kikapcsolni az áramot. „Azt adja meg az isten! – csattant fel Egri (még egyszer mondom: ezt ő maga írta meg). – Úgy ellátom a baját, hogy olyat még nem látott.” A színész az erős embereket legalább százkilósnak képzelte, Apu pedig a 68 kg-ban birkózott. A pénzbeszedő a fenyegetésre azt válaszolta, hogy a tettlegességet nem ajánlja. Miért, maga olyan erős? Apu ekkor bemutatkozott. Egri azzal fejezi be az írását: „Gratulálok az Elektromos Műveknek, és most már azt várom, mikor jön Czája a Gázművektől…”
Már utaltam rá, hogy édesapám 58 éves koráig együtt edzett a válogatottakkal. Akkor súlyos hasnyálmirigy-műtéten esett át. Gyógyultan tért vissza a szőnyegre, az intenzív gyakorlati munkát azonban vissza kellett fognia.
A birkózásban a lenti munka aránylag kis helyen gyakorolható. Így akár a lakás is alkalmas lehet rá. Papp Laci bácsival a szakkönyvek készítésekor, de sűrűn más birkózó vendéggel is előfordult – míg anyu a konyhában kávét főzött, harapnivalót tálalt –, hogy pillanatok alatt átrendezték a szobát, és az onnan kiáramló pufogás, zuhogás zaja esést, netán verekedést sejtetett a nem „edzett fülű” jelenlévővel. Pedig csak az elméletet vitatták meg, és próbálták ki a gyakorlatban, az nem ért rá addig, amíg eljutottak volna egy birkózóterembe.
De gyakran megesett ilyesmi külföldön is, csak az ország változott, hogy a szállodai szobát alakították át, ami esetenként persze nem kis megdöbbenést váltott ki.
Mivel édesapám nagyon sokat utazott, miközben külföldre, főleg Nyugatra eljutni csak keveseknek adatott meg, így aztán sokszor kérdezték meg egy-egy világverseny, túra után: Misikém, mit láttál ebben vagy abban az országban, városban? Sokak csalódására – egy-két kivételtől eltekintve – csak nagyon keveset a birkózáson, a versenyen, az előkészületeken, az értekezleteken kívül. De ha a magyar csapat eredményes volt, az a világ minden turistalátványánál többet jelentett számára.
Emlékezetem kezdetétől élete végéig hullottak a könnyei, amikor felcsendült a magyar Himnusz.




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-10 >>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31