Michel Dusson budapesti látogatása |

(A képen balról Kovács Sándor, Michel Dusson, Varga Mihály és dr. Hegedüs Csaba)
Michel Dusson rendszerető, szigorú ember hírében áll. Ezzel szemben mosolygósan kezdte meg egynaposnál alig hosszabb, hivatalos látogatását a jövő évi világbajnokság színhelyén. Mint elmondta, a magyarok két évtizede, sorozatban rendezett, nagy versenyei a legmagasabb színvonalat képviselik, s azokkal mintát is adnak a világnak. Így hát nem kritikus szemmel, inkább érdeklődéssel végzi a kötelező, helyszíni bejárást. Elsőként azt nyugtázta elégedetten, hogy a 2005. évi vébé óta felújították a Stadion szállót, így az még barátságosabb lett.
Délután Varga Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár fogadta a Parlamentben a FILA főtitkárát. Michel Dusson elöljáróban elmondta, hogy a FILA a legfontosabb szakszövetségek között tartja számon a magyart, hiszen az ország birkózása olyan nagy bajnokokat adott a világnak, mint például Hegedüs Csaba, és a versenyrendezésben is elismerésre méltó kreativitással, folyamatosan nyújt kiemelkedőt. Ennek megfelelően a nemzetközi szövetség maximális bizalommal várja a jövő évi budapesti világbajnokságot is.
Varga Mihály, aki nélkül Karcagon nagyon hosszú évek óta nem zajlott birkózóverseny, arról biztosította a főtitkárt, hogy a magyar kormány a legmesszebbmenőkig támogatja a hazai rendezésű világversenyeket, annál is inkább, mert jelentős promóciós lehetőséget lát bennük. Különösen vonatkozik ez a szándék a hagyományos magyar sikersportágakra, így a birkózásra is. Emlékeztetett arra, hogy – Kemény Ferenc révén – már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megszületésénél is bábáskodott, Pierre de Coubertin támogatójaként, magyar sportember.
Érdekes és fontos kitérőt is tett. Amikor arról tájékoztatta Michel Dussont, hogy ma Magyarországon – az EU egyetértésével – a társasági adóból leírható sporttámogatást lehet adni, hozzátette: ez a lehetőség egyelőre csak az úgynevezett látvány-csapatsportoknak szól, a kormány azonban hosszabb távon szeretné kiterjeszteni más sportágakra, elsősorban a hagyományos magyar sikersportokra is.
A látogatás végén dr. Hegedüs Csaba elnök felkérte Varga Mihályt, hogy legyen a 2013. évi budapesti világbajnokság fővédnöke. Az ezt megerősítő, hivatalos levelet a szövetség postázza.
A FILA főtitkárát holnap hivatalában fogadja Czene Attila sportért felelős államtitkár.









