Birkózás, barátkozás, fesztivál |

(A versenynek otthont adó ceglédi Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola épületének homlokzata)
Balla István a ceglédi birkózósport kiemelkedő egyénisége volt, versenyzőként és edzőként egyaránt. A tiszteletére hagyományosan kiírt emlékversenyen mintegy százötven indulóra számítanak a rendezők. A három szőnyegen zajló küzdelemben Zenta, Magyarkanizsa, Beregszász, Munkács, Gúta, Madar és Korond fiataljai is részt vesznek, a küzdőtér mellett pedig nyilván ismerkedés, barátkozás folyik majd.
A verseny egybeesik az évente megrendezésre kerülő, híres laskafesztivállal. A laska kézzel tördelt száraz tészta, abból készül a legendás leves. A Gubody parkban 25-én, szombaton háromszáz személyes, óriás kondérban Cegléd legjobb szakácsai főzik meg a Város Laskáját.
Versenykiírás
Meghívásos nemzetközi Balla István-emlékverseny
Diák I. – II. szf., serdülő, kadet kf., valamint gyermek bemutató gála szf.
1. A verseny célja:
Megemlékezés az egykori kiváló, többszörös bajnok ceglédi sportemberről, Balla Istvánról, lehetőség biztosítása 7-15 éves versenyzők felmérésére, nemzetközi versenyen.
2. A verseny időpontja: 2011. június 25.
Helyszíne: Cegléd, Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola. Széchenyi u. 16. (bejárat a Deák utcából)
3. Program. Mérlegelés: június 24-én 18.00-18.30-ig, CVSE birkózó-edzőterem, Malomtószél, Sporttelep (a TESCO mellett) és 25-én 8.30-9.00-ig a verseny helyszínén
Kezdés: június 25-én: 10.00.
4. Résztvevők:
Határon túli szakosztályok (Zenta, Magyarkanizsa, Beregszász, Munkács, Gúta, Madar, Korond és a meghívott magyarországi szakosztályok
Serdülő korcsoport: 1996-97-ben és (külön engedéllyel) 98-ban születettek, 35, 54, 76 kg-os súlycsoportban, kötöttfogás. Súlyengedmény: 1 kg.
Kadet korcsoport: 1994-95-ben és (külön engedéllyel) 96-ban születettek: 42 kg. 54 kg, kötöttfogás. Súlyengedmény: 2 kg.
Diák I. 1998-99-ban és (külön engedéllyel) 2000-ben születettek: 32, 38, 42, 50, 54, 63, 69 kg, szabadfogás. Súlyengedmény: 1 kg.
Diák II. 2000-2001-ben és (külön engedéllyel) a 2002-ben születettek: 29, 32, 35, 38, 42, 46, 54, 58 kg. + 69 kg, szabadfogás. Súlyengedmény nincs.
Gyermek: 2002-2003-ban születettek: 24, 26, 32, 35, 48 kg. 2004-2005-ben születettek: 26, 46 kg, szabadfogás.
5. Rendező: a RESTART CEGLÉDI VSE TS INTEGRÁL birkózó-szakosztálya és a Pest-megyei Birkózó szövetség.
6. Lebonyolítás: 3 szőnyegen, FILA szabályok szerint, kiegészítve az MBSZ lebonyolítási rendszerével.
7. Nevezés: június 20-ig létszámot kérünk!!! Nevezési díj: 1600 Ft/ fő(a határon túli szakosztályoknak nem kell nevezést fizetni)
e-mailben: szucs.birkozas@gmail.com , telefon: 06-70-336-1006
8. Díjazás: A súlycsoportok első három helyezettje érem-, a győztesek és a csapatverseny első három helyezettje tiszteletdíjban részesül.
9. Egyéb rendelkezés: A verseny elnöke gondoskodik arról, hogy az eredmények a verseny befejezése után azonnal eljussanak a szövetség honlapjának szerkesztőihez.
Szűcs András
vezetőedző









