Molnár Bálint ötödik |

(Hangulatos részlet a rendező városról)
Nem segítette a technika a tudósítót ezen a napon. Este hétkor még mindig csak azt jelenthette, hogy a junior Eb honlapján órák óta nem jelent meg új eredmény. Csak annyit tudtunk, hogy Nyíri az 50 kg-ban az első mérkőzésén kikapott az orosz ellenfelétől. Mint utóbb kiderült, a későbbi aranyérmesről.
De ez nagyon is utóbb lett világos. Egy kétórás áramszünet után…
Nyírit az orosz magával vitte, de az első vigaszági állomáson a fehérorosz ellenfél is két menetben verte a csepelit, aki a másodikban két akciópontot szerzett.
A későbbi ezüstérmes, az azeri Alijev révén jutott a vigaszágra a 60 kg-ban Molnár József, de ő is megállt az első lépcsőfokon, mert két menetben legyőzte a grúz Csocsisvili, aki végül megszerezte a bronzot.
A 96 kg-ban Tóth Rafael – győztes első menet után – vereséget szenvedett a török Kayától, akit a folytatásban három menetben vert az ukrán Hleb. Ez azt jelentette, hogy Tóth kiesett. Hlebet az elődöntőben a későbbi aranyérmes, az azeri Alborov győzte le.
Molnár Bálint az első napon nemcsak azzal tűnt ki, hogy ötödik lett, hanem azzal is, hogy méltó ellenfél tudott lenni az ex-szovjetekkel szemben is. Az első mérkőzésén a fehérorosz Alekszandrjuszkit, elvesztett első menet után, meg is verte. Az elődöntőben a grúz, a bronzmérkőzésen pedig az ukrán ellen is volt egy-egy vagány, jó menete.
A magyar versenyzők mérkőzései
Nyolcaddöntő
50 kg: Aldar Balzsinyimajev (orosz) – Nyíri Milán 6:0, 7:0
60 kg: Hadzsi Alijev (azeri) – Molnár József 3:0, 7:0
74 kg: Molnár Bálint – Konsztantyin Alekszandrjuszki (fehérorosz) 0:2, 1:0, 3:0
96 kg: Emre Kaya (török) – Tóth Rafael 0:3, 1:0, 1:0
Negyeddöntő
74 kg: Molnár Bálint – Thomas Redento (szlovák) 1:0, 7:0
Elődöntő
74 kg: Beka Petriasvili (grúz) –Molnár Bálint 6:0, 5:4
Vigaszág, 1. mérkőzés
50 kg: Mahszad Haszandu (fehérorosz) – Nyíri Milán 5:0, 6:2
60 kg: Tengiz Csocsisvili (grúz) – Molnár József 2:0, 7:0
Bronzmérkőzés
74 kg: Vitalij Zsukov (ukrán) – Molnár Bálint három menetben elszenvedett vereség, a honlapon 0:5, 1:0, 5:0 szerepel, ami persze képtelenség
Az első nap végeredménye
50 kg (16 induló). Döntő: Balzsinyimajev – Costin 6:1, 1:0
Junior Európa-bajnok: Aldar Balzsinyimajev (Oroszország)
2. Gheorghe Costin (Moldova)
3. Mirdzsalal Haszan-Zade (Azerbajdzsán) és Marc Luithle (Németország)
5. Mahszad Haszanov (Fehéroroszország) és Lasa Talahadze (Grúzia)
… 13. Nyíri Milán
60 kg (20). Döntő: Ömer – Alijev 1:0, 0:2, 1:0
Junior Európa-bajnok: Uzan Ömer (Törökország)
2. Hadzsi Alijev (Azerbajdzsán)
3. Tengiz Csocsisvili (Grúzia) és Rafal Statkiewicz (Lengyelország)
5. Abdurahman Bagamajev (Oroszország) és Narek Szirunjan (Örményország)
… 20. Molnár József
74 kg (20). Döntő: Abdulkadir – Petriasvili 5:2, 3+:3
Junior Európa-bajnok: Ozmen Abdulkadir (Törökország)
2. Beka Petriasvili (Grúzia)
3. Vitalij Zsukov (Ukrajna) és Samil Katyinovaszov (Oroszország)
5. Molnár Bálint (Magyarország) és Remus Sebastian Uta (Románia)
96 kg (16). Döntő: Alborov – Gazzajev 1:0, 3:2
Junior Európa-bajnok: Aszlanbek Alborov (Azerbajdzsán)
2. Batraz Gazzajev (Oroszország)
3. Tedore Ebanoidze (Grúzia) és Kutej Hleb (Ukrajna)
5. Stefano Trapani (Olaszország) és Vlagyimir Csartkojev (Fehéroroszország)
… 10. Tóth Rafael
3. rész
Mindjárt hét óra. Zrenjaninban elméletileg véget értek az előcsatározások, hamarosan befejeződik a mérlegelés a másik négy szabadfogású súlycsoportban, és rövidesen megkezdődik a junior Európa-bajnokság megnyitó ünnepsége.
Az eredményközlés azonban ott tart, mint négy órával ezelőtt.
Csak állunk és várunk. Hír-telen…
2. rész
Ha a junior Eb honlapján megnyitjuk az egyes mérkőzések adatait, megtaláljuk a győztes nevét, a részletekről azonban semmi nem derül ki. Ennek megfelelően csak mint nem hivatalos értesülést teszem közzé, hogy a nyolcaddöntőben az abonyi Molnár József legyőzte azeri ellenfelét, míg Molnár Bálint és Tóth Rafael is vereséggel kezdett.
1. rész
Kellemetlenül kezdődött a junior Európa-bajnokság első szabadfogású versenynapja. Az 50 kg-ban Nyíri beleszaladt egy technikai tusba az orosz Balzsinyimajev ellen. Ezt követően elakadt az eredményközlés a verseny hivatalos honlapján. Igaz, már az is nagy szó, hogy működik, délben ugyanis még a résztvevő országok sem szerepeltek rajta. Ezt pótolták, és kiderült, hogy 27 ország szabadfogású fiataljai indulnak; az első napon 72 versenyző állt szőnyegre.
A sorsolás
50 kg (16 induló). Nyíri Milán (6-os rajtszám) a tavalyi kadet Eb bronzérmese, az orosz Aldar Balzsinyimajev ellen kezd. A következő ellenfél a Haszandu (fehérorosz) – Pastor (szlovák) mérkőzés győztese lehet. A csepeli versenyző ágán szerepel az azeri Mirdzsalal Haszan-Zade, aki ezüstöt nyert a tavalyi kadet Eb-n.
60 kg (20). Molnár József (8) első ellenfele az azeri Hadzsi Alijev. Ő 2008-ban ezüstöt nyert a kadet Eb-n, tavaly a felnőtt Európa-bajnokságon nyolcadik lett. Következhet a Perpelita (moldovai) – Csocsisvili (grúz) találkozó győztese. A tavaly a junior Eb-n második, a vébén pedig harmadik helyezést elérő grúz tűnik esélyesebbnek. Erre az ágra került az orosz Bagamajev is.
74 kg (20). Molnár Bálint (1) először a fehérorosz Alekszandrjuszki ellen birkózik, akinek nincs jegyzett nemzetközi eredménye. A folytatásban szlovák vagy görög ellenfél jöhet. Ezen az ágon található még a grúz és az ukrán (ők egymás ellen birkóznak elsőként), illetve a bolgár ellenfél. Ránézésre a szombathelyi versenyző sorsolása a legkedvezőbb.
96 kg (16). Tóth Rafael (15) törököt fogott: Emre Kaya ellen kezd. Következhet az ukrán Kutej és a bolgár Hamdiev összecsapásának nyertese. Az ág favoritjának az azeri Aszlanbek Alborov tűnik, aki kétszeres junior vb-ezüstérmes, tavaly Budapesten 1:0, 1:0-ra verte Tóthot.









