Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

A 869 szavazat kevés lett

Dátum: 2011-10-30 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

A 869 szavazat kevés lett

(Németh Zsanettnek, mint a magyar női birkózás első világbajnokának nagy esélye volt…)

A Jövő Bajnoka-pályázat honlapján a hivatalos eredmény még nem jelent meg, több hozzászóló azonban már készített listát. Az biztos, hogy a legtöbb szavazatot (3314) a gyomaendrődi dzsúdós Siroki Ibolya kapta, aki az idén országos ifjúsági és juniorbajnok lett, az ifjúsági Eb-n pedig ötödik. A még továbbjutást jelentő 10. helyen pedig a móri öttusázó, Varga Eszter áll (1464), aki a diák-seregszemle három fordulójában lett első.
Németh Zsanett 869 szavazata nem bizonyult elegendőnek.
A szavazás idején többen kerestek meg azzal, hogy igazságtalan a játék, mert nem a legnagyobb eredményeket veszi alapul... De hát, ez nem így van! A teljesítménynek akkor lesz döntő szerepe, amikor az év utánpótlás-sportolói kapják meg az elismerésüket.
Egy cég, egy menedzseriroda arra költi el a maga kétmillió forintját, amire akarja, nem lehet szabályokat ráerőltetni. Ez a szavazók mozgósításának versenye volt, amelyben a birkózás - mondjuk ki: - alulmaradt.
A cselgáncs és Gyomaendrőd majdnem négyszer annyi voksot szedett össze Siroki Ibolyának, mint az egész birkózótársadalom, de még az öttusa és Mór is majdnem a dupláját. Nem vitatni kellett volna a kiírást, hanem elfogadni a szabályait, és lelkes gyűjtésbe kezdeni.
De ez most már csak afféle végső, szomorú tanulság...



Az előzmények

A menedzseriroda nagyot dobott. Kitalálta, hogyan reklámozhatja magát a leghatásosabban. Olyan pályázatot írt ki, amely egymilliós fődíjjal kecsegteti azokat a fiatalokat is, akik az elmúlt két évben országos bajnokság dobogóján állhattak. Ez több ezres sportolói tömeget jelent, és ha abból minden jelölt csupán száz támogató szavazatot kap, már az is elképesztően nagy látogatottságot biztosít a Jövő Bajnoka-pályázat hivatalos honlapjának:
http://www.facebook.com/Felix.Promotion.menedzseriroda.
Ezzel a megállapítással még csak véletlenül sem akarom bántani a Felixet. Ma mindenkit meg kell süvegelni, aki bármekkora összeggel támogatja a sportot.
Hogy birkózó jusson a nagy lehetőséghez, a sportág összefogására lesz szükség – írtam a pályázat bemutatásakor.
Most jött el az idő.
Nézzük a realitásokat! Bárki begyűjthet sok szavazatot, aki legalább egy bronzot szerzett mondjuk diákbajnokságon, és megmozdul érte az egész környezete. Tekintsük jópofa játéknak, de joggal minősíthetjük akár közösségteremtő alkalomnak is, ami ráfér a magyar társadalomra.
A végső győzelem azonban egészen más kategória.
A kiírásból tudjuk, hogy a tíz, legtöbb szavazatot gyűjtő sportoló neve kerül a szakmai zsűri elé. Az egyetlen bajnoki bronzzal büszkélkedő birkózó is bekerülhet a tízbe, de számára nyilvánvalóan az a végállomás. Egy menedzserirodának ugyanis „nagy nevekre” van szüksége, akiket büszkén mutathat fel a magyar sportnak, amitől minél több ügyfelet remél. Biztosak lehetünk abban, hogy a két kiválasztott korosztályos világ- és Európa-bajnokok, ifjúsági olimpiai aranyérmesek közül kerül ki.
Ezért javaslom a birkózócsaládnak, hogy fogjon össze, lépjen egyszerre egy valóban esélyes jelöltért, aki ma a megítélésem szerint Németh Zsanett lehet. A győzelme friss, itthon szerezte, és egy plusz, nyilván a zsűrire is hatni képes érv is szól mellette: ő a magyar női birkózás első világbajnoka.
Azt kívánom tehát, hogy a voksolás zárásáig, október 21-ig mindenki, akinek fontos a sportág, szavazzon a saját jelöltjére, és nyerjen meg minél több támogatót. Azután viszont mindnyájan nyomjanak még egy gombot, Németh Zsanettért.
Ez a versengés kicsit vizsga lesz mindannyiunknak.




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-10 >>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31