Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Négy országba jutott a négy arany

Dátum: 2012-03-07 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

Négy országba jutott a négy arany

(Szabó Emese szőnyegre indul. Immár a hatodik Európa-bajnokságán szerepel. 2009-ben, még az 51 kg-ban ezüstérmet nyert. Fotó: Martin Gábor, FILA)

Négy súlycsoport, három magyar szereplő…
A második versenynap sorsolása alakulhatott volna szerencsésebben is: mindkét szabadfogású újoncunk selejtezővel kezd. Ezzel szemben maga a sorsolás nem nevezhető nagyon nehéznek.
Két győzelemmel és egy vereséggel kezdtek a mieink.
Molnár Róbert a nyolcaddöntőben az ukrán Havaldzsi ellen folytatja, aki erőnyerő volt. Szabó Emese a negyeddöntőben a fehérorosz Mihalkova ellen birkózik, aki az előző körben 1:0, 1:0-ra bizonyult jobbnak a német Neumaiernél. (Az ellenfelekről információt az A sorsolás című részben talál.)
A szabadfogás nyolcaddöntői nem részesítettek minket sikerélményben. Molnár Róbert tussal kikapott az ukrántól, míg a 60 kg-ban a Molnár József ellen győztes, moldovai Negrut 2:0, 1:0-ra megverte a fehérorosz Vlagyiszlav Andrejev, és ez az abonyi versenyző búcsúját jelentette.

A női 59 kg-ban az első kör rangadóján az ukrán Vaszilenko 1:4, 1:0, 5:0-s állásnál két vállra fektette az azeri Ahmadlit, akárcsak a tavalyi vébé elődöntőjében. Az ukrán ezt követően másodpercek alatt tusolta a montenegrói ellenfelet is. A döntőbe jutásért a fehérorosz Mihalkovával birkózik, aki… Aki – sajnos – két menetben legyőzte Szabó Emesét a negyeddöntőben. A vigaszág lehetősége azonban megmaradt.
Az 55 kg-ban a Molnár Róbertet legyőző ukrán következő ellenfele a grúz Gocsasvili lett, aki a török Peker ellen 0:3, 1:0, 1:0-ra győzött. Nagy meccset birkózott vele Havaldzsi, de a grúz már megállíthatatlan volt: 4:3, 0:3, 5:1-re megverte, és a döntőbe jutott. Ez pedig egyben Molnár búcsúját is jelentette.
Egy ukrán birkózó tehát kikapott, és az nekünk nem volt jó. A másik pedig vereség helyett nyert… Vagyis a női 59 kg elődöntőjében az ukrán Vaszilenko 1:0, 2:0-ra jobbnak bizonyult Szabó Emese fehérorosz legyőzőjénél.
Nekünk véget ért a nap.

A magyar versenyzők mérkőzései

Selejtező
Szf 55 kg:
Molnár Róbert – Nikola Markovics (szerb) 4:0, 6:0
Szf 60 kg: Pavel Negru (moldovai) – Molnár József 1:4, 1:0, 3:0

Nyolcaddöntő
N 59 kg:
Szabó Emese – Fabienne Wittenwiler (svájci) 2:0, 5:1
Szf 55 kg: Igor Havaldzsi (ukrán) – Molnár Róbert tus, 2:1, 3:0-nál

Negyeddöntő
N 59 kg:
Nagyezsda Mihalkova (fehérorosz) – Szabó Emese 1:0, 2:0


A második versenynap végeredménye

Női birkózás, 51 kg (17 induló). Döntő: Matkowska – Kogut 1:3, 1:0, 1:0
Európa-bajnok: Iwona Matkowska (Lengyelország)
2. Olga Kogut (Ukrajna)
3. Alexandra Engelhardt (Németország) és Katyerina Krasznova (Oroszország)
5. Patimat Bagomedova (Azerbajdzsán) és Burcu Kebic (Törökország)

Női birkózás, 59 kg (16). Döntő: Vaszilenko – Grigorjeva 1:3, 7:6, 3:0
Európa-bajnok: Hanna Vaszilenko (Ukrajna)
2. Anastasija Grigorjeva (Lettország)
3. Szona Ahmadli (Azerbajdzsán) és Ludmila Cristea (Moldova)
5. Nagyezsda Mihalkova (Fehéroroszország) és Anna Polovnyova (Oroszország)
… 10. Szabó Emese

Szabadfogás, 55 kg (19). Döntő: Otarszultanov – Gocsasvili sérülés miatt fa., 5:0-nál
Európa-bajnok: Dzsamal Otarszultanov (Oroszország)
2. Beszárion Gocsasvili (Grúzia)
3. Radoszlav Velikov (Bulgária) és Ahmet Peker (Törökország)
5. Mihran Dzsaburjan (Örményország) és Alexandru Chirtoaca (Moldova)
... 9. Molnár Róbert

Szabadfogás 60 kg (20). Döntő: Aszgarov – Gidea 5:0, 2:5, 6:1
Európa-bajnok: Togrul Aszgarov (Azerbajdzsán)
2. Anatoli Gidea (Bulgária)
3. Raszul Murtazalijev (Oroszország) és Malhaz Zarkuja (Grúzia)
5. Jevgeni Havilov (Ukrajna) és George Bucur (Románia)
… 13. Molnár József

A sorsolás

Női birkózás, 51 kg (17 induló). Magyar szereplő nincs.

Női birkózás, 59 kg (16)
Szabó Emese (7-es sorszám) a nyolcaddöntőben, a svájci Fabienne Wittenwiler ellen kezd, aki 2005-ben kadet Eb-t nyert a 49 kg-ban, 2010-ben pedig ezüstöt a junior Eb-n.

Emese helye a sorsolási táblán:

5 – Nagyezsda Mihalkova (fehérorosz), 2011 vb-7.
6 – Kathrin Neumaier (német), 2011-ben 7. a junior Eb-n és vébén

7 – Szabó Emese
8 – Fabienne Wittenwiler (svájci)

Ezen az ágon szerepel, mi több, egymás ellen kezd az ukrán Hanna Vaszilenko és az azeri Szona Ahmadli. A tavalyi vébé elődöntőjében az ukrán tussal győzött, az arany is az övé lett, míg Ahmadli a 2010. évi Eb-aranya mellé világbajnoki bronzot gyűjtött be.
A másik ágra került a svéd Ida-Theres Nerell, az 55 kg ötszörös Európa-bajnoka és a 2007. évi Eb-győztes, az orosz Anna Polovnyova.

Szabadfogás, 55 kg (19)
Molnár Róbert (14) selejtezőt vív a szerb Nikola Markovics ellen, aki 2010-ben negyedik volt a Mediterrán-bajnokságon, kötöttfogásban (a szabadban 8. lett).

Róbert helye a sorsolási táblán:

13 – Igor Havaldzsi (ukrán), 5. hely a 2010. évi junior Eb-n és vébén

14 – Molnár Róbert
15 – Nikola Markovics (szerb)

Ezen az ágon szerepel a török Ahmet Peker, aki 2006 és 2009 között három junior vb-t és két junior Eb-t nyert, valamint a grúz Beszárion Gocsasvili, a pekingi olimpia 8. helyezettje, a 2009. évi Eb ezüstérmese. A másik ágra került az azeri, a bolgár és az orosz versenyző.

Szabadfogás, 60 kg (20)
Molnár József (13) a selejtezőből indul, ahol a moldovai Pavel Negru lesz az ellenfele, aki 2006-ban az 58 kg-ban bronzérmet nyert a kadet Eb-n.

József helye a sorsolási táblán:

13 – Molnár József
14 – Pavel Negru (moldovai)

15 – Antranik Ovszepjan (görög), 2011-ben a junior Eb-n a 12., a junior-vébén a 15. helyen végzett
16 – Vlagyiszlav Andrejev (fehérorosz), 2009-ben és 2011-ben 5. volt az Eb-n, az 55 kg-ban

Ezen az ágon szerepel a román George Bucur, aki háromszor volt ötödik Európa-bajnokságon és az örmény Artur Arakeljan, aki a 2009. évi világbajnokságon 7. lett. Az elődöntőbe azeri, grúz vagy török ellenfél érkezik.

 




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-04 >>
HKSZCSPSZV
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30