Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

A margitszigeti mámor

Dátum: 2010-11-18 00:00:00 | Felvitte: Szekeres István

A margitszigeti mámor

Budapesten rendezték a világbajnokságot, a margitszigeti teniszstadionban. Imrét a tatai edzőtáborban hívták fel Lajosmizséről azzal, hogy aki él és mozog, mind ott akar lenni a versenyen, s kérték, szerezzen már jegyet... Hogy hány belépőre lenne szükség, odáig nem jutottak el, csak a fővárosba induló buszok számát tudták megmondani. Imre megadta nekik a szövetség telefonszámát, és hogy hivatkozzanak rá, mert ő bizony – s főleg Tatáról – túl sokat nemigen tehet. A mizseiek becsületére legyen mondva, hogy noha az igényeikhez képest nyilván csak töredéknyi jegyhez jutottak, hiszen óriási volt az érdeklődés, és roskadásig megteltek a lelátók minden alkalommal, a buszkonvoj naponta megérkezett a Szigetre.
A magyar csapat a Palace szállóban, a Rákóczi úton lakott, külön autóbusz hordta a Szigetre, amelyet persze jövet is, menet is integetve, éljenezve köszöntöttek a pesti járókelők. Világbajnoki láz kerítette hatalmába a fővárost. A margitszigeti világbajnokság szabad téren zajlott. A forró júliusban nem mindig volt nagy élmény szőnyegre lépni.
Imre különös meccset vívott a csehszlovák Miroslav Votápek és a hőség ellen a harmadik fordulóban, miután az iráni, majd az izraeli ellenfelet két vállra fektette.
Hogy is volt?...
- Délelőtt birkóztunk a cseh vitézzel. Tűzött a nap a szőnyegre, a cipő talpán keresztül is éreztem, hogy éget. A meccsen levittem Votápeket, leszorítottam, de amint elkezdtem szedni a karját, nem kellett erőlködnöm, mert egy pillanat alatt megadta magát. Égési sérülést szenvedett, a bőre felhólyagosodott, ő maga elájult, és a mentő vitte el.
Következett a Pertti Ahokas elleni győzelem, a finn sem okozott komoly gondot Imrének, s amint az persze csak később vált világossá, epizódszereplő volt a pehelysúlyban: Budapesten képviselte a finn színeket világversenyen először és utoljára a két évvel korábban olimpiát nyert Mäkinen utóda.
A hármas döntőbe Imre mellé a szovjet Sztaskevics és a török Sille került. A három meccs alig több mint egy óra alatt zajlott le, a magyarnak ezúttal segített a sorsolás, mert az első és a harmadik találkozón kellett szőnyegre lépnie. Előbb a karlsruhei világbajnokság 57 kilós aranyérmese, Vlagyimir Sztaskevics volt az ellenfél. Az első percekben Imre – taktikusan – csak kapaszkodott vele, nagyon óvatos volt, mert az erős és gyors ellenfél számára az egyetlen nyerési esélyt egy mielőbbi nagy dobás jelentette. Amint ez a veszély elmúlt, s már fogyni kezdett Sztaskevics ereje és lendülete, Imre rátett még egy lapáttal, szinte a reménytelenségbe kergette a szovjetet, aki már a fülén is vette a levegőt, ahogyan azt a sportágban mondani szokás. Megszülettek a győzelmet jelentő pontok, de Sztaskevics becsületből végigküzdötte a hátralévő, számára immár kilátástalanul pergő időt. Ezzel egyben “megalapozta” a következő vereségét is, hiszen hamarosan jött Sille, aki szintén legyőzte. A szovjet, aki – igaz, alacsonyabb súlycsoportból – világbajnokként érkezett, és Budapesten is megszerezte legalább a bronzérmet, ezzel ugyanúgy kiíratkozott a mezőnyből, mint a korábban emlegetett finn, több világversenyre már nem válogatták be. Noha a sport végül is csak játék, még ha küzdelemmel is jár, mint a birkózásban, egy-egy nagy viadal egész sor mini drámát tartogat, sorsokról is képes dönteni.
A Polyák-Sille döntő nem tartogatott semmi extrát. Imre – akárcsak korábban Karlsruhéban és Melbourne-ben – két vállra fektette a törököt. Hogy a száraz szakmai tényeket rögzítsük, a magyar versenyző igen hamar elhajította Sillét egy szaltóval, szakszerűbben szólva: egy hátraeséssel, mivel azonban szőnyegen kívülre kerültek, ezért pont nem járt; középre rendelték őket, most a török indított válldobást, azt Imre megkontrázta, majd kisvártatva leütötték a tust.
A valóságban különleges hangjelenségek kísérték a történéseket. Már akkor tombolt, tapsolt, biztatott, fütyült és sikított a nagyérdemű, amikor Polyák Imrét szőnyegre szólították. Fülsüketítővé vált a hangorkán, ezrek ugrottak fel a helyükről, százak érezték úgy, hogy ezt közelről kell látni, és nyomulni kezdtek a szőnyeg felé, amikor a szaltót követően Sille landolt. Ugyanez még csak fokozódott, amikor a török a magyar kontrája nyomán a hátára került, ezrek előzték meg a bírót az ítéletükkel, hiszen a két test még alig érkezett a szőnyegre, előtört a torkokból, hogy tus. Amikor aztán már a vezetőbíró is ugyanúgy vélekedett, és a szőnyegre ütve jelezte, hogy itt a vége, a Margitszigeten elszabadult a pokol...
A teniszstadion mellett hajó horgonyzott a Dunán, az volt a vébé kiszolgáló létesítménye, ott működött a verseny- és a sajtóiroda, ott rendezték be az öltözőket is. Hogy Imre hogyan jutott el odáig, nem tudja pontosan felidézni, csak abban az egyben biztos, hogy a saját lábán egy lépést sem tett. A tömeg a fejek fölött, a magasban tartotta, úgy araszolt a hajó felé, s még az volt az egyszerűbb, hiszen ezzel szemben a nagy öröm kifejezéseképpen időnként fel is dobálta.

    
(Részlet Szekeres István Az évszázad birkózója című, 2003-ban megjelent könyvéből.)




Hírlevél

Iratkozzon fel rendszeresen megjelenő hírlvelünkre!





ESEMÉNYNAPTÁR
<< 2018-10 >>
HKSZCSPSZV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31